Rajtaütésszerű ellenőrzést tartott a Slovak Telekom telephelyein január 13-15. között az Európai Bizottság – erősítette meg január 22-én az erről szóló értesüléseket a közösségi versenyjog legfőbb őreként is ismert testület.

Az Európai Bizottság azt gyanítja, hogy a legnagyobb szlovákiai távközlési szolgáltatóként ismert Slovak Telekom (ST) visszaélt piaci erőfölényével. Ezért rendelt el hajnali razziát (rajtaütésszerű versenyjogi vizsgálatot) a cég telephelyein. A Bizottság úgy sejti, hogy az ST egyes esetekben visszautasította a szolgáltatásnyújtást, árpolitikájával pedig piaci versenytársai kiszorítására törekedett (market squeeze). A január közepi razziák során a bizottsági tisztviselők a szlovák versenyhivatal szakembereivel közösen szálltak ki a 4200 alkalmazottat foglalkoztató, 2006-ban 14,7 milliárd korona (488 millió euró) árbevételt termelő ST-hez.

Az 51 százalékban a német Deutsche Telekom tulajdonában lévő ST szóvivője útján sietett közölni, hogy a cég együttműködik a Bizottsággal és a szlovák versenyhivatallal a vizsgálat során. A január közepi razziák „az ST lakossági piaci tevékenységére, elsősorban a szélessávú internet-szolgáltatás területére összpontosítottak” – közölte a 49 százalékban a szlovák állam tulajdonában lévő cég. Az ST tulajdonában van gyakorlatilag a teljes vezetékes telefonhálózat Szlovákiában, beleértve az úgynevezett „helyi hurkot”, vagyis az internetszolgáltatás szempontjából kulcsfontosságú kapcsolatokat az előfizetői állomások és a helyi alközpontok között.

A rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatok a versenyjogi eljárások előkészítő szakaszát jelentik a piaci erőfölényes ügyekben. Egy-egy hajnali razzia még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a céget később pénzbüntetésre is fogják ítélni a domináns pozícióval való visszaélés miatt – azt viszont igen, hogy a Bizottság jelenlegi ismeretei szerint a gyanú alapos a jogsértésre. A részletes vizsgálat csak most indul az ügyben, amelynek nincs lezárási határideje.