A bírói terhek felmérésén dolgozik az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), hogy meg tudja határozni az indokolt és szükséges létszámot az egyes bíróságokon – mondta Fazekas Sándor, az OIT elnökhelyettese pénteken Balassagyarmaton.

Fazekas Sándor a Nógrád megyei összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón ismertette: február 28-ig készülnek el az adatlapok a mintául kiválasztott két kerületi, két városi és három megyei bíróságon. A bírók minőségi mutatókat töltenek ki, például egy-egy ügyben a vádlottak, az igénybe vett szakértők, a tárgyalási napok számát, a nyomozati irat terjedelmét.

Hozzátette: külső szakemberek, elsősorban jogász statisztikusok bevonásával készítik el a végleges adatszolgáltatási rendet, így minőségi adatszolgáltatást tudnak majd bemutatni, ami jelenleg csak a fellebbviteli tekintetben áll rendelkezésre.

Ez a munkaterhek egzakt megjelenítéséhez kell, ennek ismeretében tudják majd meghatározni az indokolt és szükséges bírói létszámot az egyes bíróságokon – mondta Fazekas Sándor.

Kitért rá, hogy “a folyamat végén ott van a bírói teljesítménymérés is”, vagyis az aránytalanságok megszüntetése mellett a bírósági igazgatási vezetők munkáját is megkönnyíti az új statisztikai rendszer.

Fazekas Sándor arra a kérdésre, miszerint indokolt-e, hogy ugyanaz a személy legyen a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke, kifejtette: június 26-a óta nincs elnöke a két testületnek, és mindkét elnökhelyettes zökkenőmentesen ellátja a feladatokat.

Emlékeztetett rá, hogy már az 1997-es reformtörvény szakmai vitájában is felmerült, hogy a két pozíciót ne egy személy töltse be.

“Azt, hogy működik kettéválasztottan, úgy gondolom, hogy az eltelt hét hónap igazolja” – fogalmazott, hozzátéve: más a feladatköre a két vezetőnek.

Fazekas Sándor ugyanakkor hangsúlyozta: “nagyon szomorú megoldás lenne, ha politikai alkuk tárgyává válna a kettéválasztás, akkor annál jobb, ha egyben van a pozíció.”