Öt régiót hoz létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) meghatározott bűncselekménytípusok eredményes felderítése érdekében – a március 1-jével életbe lépő szervezeti változtatásról Tóth Gábor rendőrfőkapitány számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az átszervezés csak a rablásokat, a gépjárművekkel kapcsolatos jogellenes cselekményeket és a betöréses lopásokat érinti, a kerületi kapitányságok és azok vezetői helyükön maradnak, de közülük öten a régiók vezetői is lesznek – közölte a vezérőrnagy.

Kérdésre válaszolva Tóth Gábor azt mondta: azért ezt a három bűncselekménytípust választották ki, mert ezek befolyásolják leginkább az emberek szubjektív biztonságérzetét.

A bűnügyi régiós átalakítást a rendőrfőkapitány egyrészt a nemzetközi tendenciákkal indokolta. Példaként említette, hogy az elmúlt években a fővárosi rendőrségeken végrehajtott szervezeti átalakítások során hasonló régiók jöttek létre. Példaként említette Pozsonyt, Prágát, Varsót, Berlint és Moszkvát.

Az átszervezés másik okaként azt említette, hogy bár az elmúlt 15 évben sorra kicserélődtek a vezetők, nyomozók, változtak a körülmények, az informatikai és társadalmi követelmények, egyedül ezeknek a bűncselekménytípusoknak a felderítési eredményei nem változtak túlságosan. Volt ugyan, amikor 2-3 százalékkal jobb eredményt értek el, de ez mindig egy szűk sávon belül mozgott.

Tóth Gábor szerint mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a struktúra változtatása javíthat az eredményességen.

Szól arról is, hogy a 22 kerületi rendőrkapitányságnak eddig az volt a feladata, hogy a saját területén próbáljon meg minél eredményesebb lenni, és nem voltak motiváltak abban, hogy a szomszédos kerületekkel is megosszák az információkat. Álláspontja szerint ez nem a korszerű bűnüldözést és nem a lakosságot szolgálja, mert az embereket nem a kerületi eredmények érdeklik, hanem hogy hány bűnözői csoportot “vontak ki a forgalomból”.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a régiók kialakításakor milyen szempontokat vettek figyelembe és a régiók közötti együttműködésnél az említett veszély nem áll-e fenn, azt mondta: részben a város struktúrája, részben a bűnözői csoportok “mozgása” miatt döntöttek így. Hozzátette: egyes bűnözői csoportok a városon belül területileg jól behatárolhatóak.

A főkapitány szerint az öt régió létrehozása segíti a kerületek közötti aránytalan terhelések kiegyenlítését. Mint mondta, lehetnek olyan nyomozók, akik a jövőben specializálódnak, tehát csak betöréses lopásokkal vagy a gépjárműlopások felderítésével foglalkoznak. “Azt vallom, hogy nincs olyan ember, aki univerzális és mindenhez egyformán ért” – indokolta a régiókkal felálló speciális nyomozócsoportok létrehozását Tóth Gábor.

A rendőrfőkapitány kitért arra is, hogy ezen az átszervezésen túl, mást a rendőrség nem tehet, mert további változtatásokhoz jogszabály-módosítás, illetve közigazgatási reform szükséges.

Az észak-budai régió vezetője Markó Attila, a dél-budaié Balázs Norbert, az észak-pestié Krammer György, a dél-pestié Ács Péter, a központi régió – amely a Belvárost is magába foglalja – vezetője pedig Ormossy Attila lesz. A régióparancsnokok továbbra is kerületi rendőrkapitányok maradnak és mint azt Tóth Gábor az MTI kérdésére elmondta: továbbra is a vezetésük alatt álló rendőrkapitányságokon dolgoznak majd.

A jövőbeni változtatásokkal kapcsolatos elképzeléseket vázolva a főkapitány arról is beszélt, hogy az ügyeleti és a körzeti megbízotti rendszert, valamint az őrsök helyzetét is át kívánják tekinteni. A fővárosban 68 körzeti megbízotti iroda és 16 őrs működik, előbbiek közül tavaly egyet sem, utóbbiak közül tavaly tizet semmilyen formában nem kerestek fel az állampolgárok. A körzeti megbízottakkal kapcsolatban azt mondta: olyan munkatársakra van szükség, akik felkeresik az állampolgárokat. Az őrsökkel kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy szükség van arra, hogy a közbiztonsági feladatok ellátására kiképzett szakembereknek a közterületen dolgozzanak, ez plusz 90 embert jelenthet az utcán.

Az ügyeleti rendszer áttekintése során arról beszélt, hogy 38 egység van, ahol valamilyen ügyeleti rendszer működik, s ez több, mint Moszkvában. Azt mondta: a cél egy európai elvárásoknak megfelelő irányítási rendszer kialakítása egy-két éven belül, amelynek informatikai alapja 50 százalékban már adott.