Szabadon kutathatóak az 1956-os, nyíregyházi forradalmi vezetők elleni megtorló perben eljáró, azóta elhunyt ügyészek személyi anyagai a Fővárosi Bíróság csütörtöki, nem jogerős ítélete szerint – közölte Dénes Balázs, a perben jogi képviseletet nyújtó szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke pénteken.

A bíróság megállapította, hogy a Legfőbb Ügyészség jogszerűtlenül tagadta meg egy jogtörténész kutatási kérelmét. Az ügyészség – a bíróság szerint tévesen – úgy gondolta, hogy a kutatás szabadságát biztosító rendelkezések az ügyészségi irattárra nem vonatkoznak, és a levéltári törvény ügyészségi utasításokkal felülírható. A Legfőbb Ügyészség annak ellenére kitartott ezen álláspontja mellett, hogy az adatvédelmi biztos is a kutatás szabadsága mellett foglalt állást.

A TASZ fontos eredménynek tarja a csütörtöki ítéletet, mert szerintük a társadalmi fejlődést akadályozza, ha a tudományos kutatás szabadságát állami korlátozás alá vetik – olvasható közleményükben.