Alkotmánymódosítást kezdeményez a kormány a szólásszabadság korlátozására – erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Hírszerző hírportálnak adott, hétfő reggel megjelent interjújában. A cigánysággal szembeni ellenérzések kapcsán a miniszterelnök azt mondta: ezek a konfliktusok rövid távon csak enyhíthetők, a helyzet rendezésére csak hosszú távon van lehetőség.

Az Alkotmánybíróság elnökének múlt heti nyilatkozatára, amely szerint az Alkotmánybíróság gyakorlata védi a véleménynyilvánítás szabadságát még a “cigánybűnözés” kifejezésénél jóval durvább cigányozás esetében is, Gyurcsány Ferenc úgy reagált: “akkor erről Paczolay Péter és én gyökeresen mást gondolunk. Minden olyan fogalom, amely egy egész társadalmi csoportot nevez meg bűnösként, vagy teszi lehetővé, hogy egy társadalmi csoport érezze magát bűnbaknak, az a fogalom sérti annak a csoportnak az identitását, és egyes tagjainak a méltóságát”.

A miniszterelnök közölte: alkotmánymódosítást kezdeményez a kormány, mert az Európa Tanács azt állapította meg Magyarországról, hogy túlzottan szabadjára engedte a véleménynyilvánítás szabadságát. “Nem lehet nem látni, hogy a szólásszabadság védelmének örvén mára mindennapossá lett egyes társadalmi csoportok megaláztatása. Ezt a kettőt egyensúlyba kell hozni, és ha erről az Alkotmánybíróság elnöke így gondolkodik, akkor mi megpróbáljuk az alkotmányt módosítani.” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a kormány hajlandó kompromisszumra az üdülési csekk és az étkezési utalvány adómentességének megszüntetése ügyében. A másik oldalon pedig megpróbálnak elmozdulni a Reformszövetség javaslatai felé, és megnézik, hogy az állam működésének átalakításában meddig lehet elmenni, és ezzel mennyit lehet megtakarítani.