Rendkívüli ülésen tárgyal az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) az MSZP-kongresszuson elhangzott miniszterelnöki kijelentésekről pénteken.

Fazekas Sándor, a testület elnökhelyettese szerdán Szegeden megerősítette az MTI információt az OIT pénteki tanácskozásáról. Közölte, hogy a megbeszélésen szó lesz a Legfelsőbb Bíróság (LB) vezetésével kapcsolatos aktuális kérdésekről, valamint azokról a kijelentésekről, amelyeket a miniszterelnök tett az igazságszolgáltatással kapcsolatban.

A szervezeti és működési szabályok szerint március 31-étől, amikor lejár Kaposvári Bertalannak, az LB elnökhelyettesének mandátuma, Kozma György, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője fogja irányítani a testületet egészen addig, amíg a parlament nem választ új elnököt az LB és az OIT élére – közölte Fazekas Sándor. Hozzátette: a megbeszélésre meghívta Kaposvári Bertalant és Kozma Györgyöt is.

A működés folyamatossága érdekében az OIT ülésén át kell tekinteni az LB vezetésével kapcsolatos szabályokat, illetve a bírósági szervezeti törvény rendelkezéseit – mondta az elnökhelyettes. Hangsúlyozta: az OIT változatlanul végzi központi igazgatási feladatait.

A pénteki rendkívüli ülés második napirendi pontjaként a miniszterelnöki beszédet fogja megtárgyalni a tanács – mondta az elnökhelyettes.

Gyurcsány Ferenc az MSZP tisztújító kongresszusán úgy vélekedett: az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint jár el.

“Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a leköszönő miniszterelnöknek, az MSZP kongresszusán a bíróságokra tett sértő kijelentéseit nem tudja értelmezni. (Azokat) Visszautasítja és kommentálni nem kívánja” – írta válaszában az OIT.