Zárt ajtók mögött, Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében tárgyalt pénteken az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) rendkívüli ülésen a miniszterelnök bíróságokat bíráló kijelentéseiről.

Az ülésről Sólyom László nem nyilatkozott az újságíróknak és Fazekas Sándor, az OIT elnökhelyettese is csak annyit közölt: az OIT pénteki határozatában megerősítette a testület március 21-én hozott döntését, amelyben visszautasította a miniszterelnök “sértő megjegyzéseit” és a határozatában megköszönte a magyar köztársaság elnökének kiállását a bírói kar mellett.

Fazekas Sándor bejelentette, hogy napokon belül az ülés jegyzőkönyvét nyilvánosságra hozzák. Ezt követően az OIT elnökhelyettese visszament a tárgyalóterembe, ahol továbbra is zárt ajtók mögött, a Legfelsőbb Bíróság vezetésével kapcsolatos aktuális kérdésekről tárgyalnak.

Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter újságíróknak azt mondta: hosszú és érdekes vita folyt a testületben. Hozzátette, hogy a kormány, a kormányfő és ő maga is az igazságszolgáltatást a demokratikus jogállam legfontosabb alapintézményének tartja.

A kormány minden törekvése az, hogy a legjobb feltételeket biztosítsa ennek a szervezetnek a működéséhez – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: az igazságszolgáltatás pártatlansága a legfontosabb alapértékek egyike.

“Én úgy gondolom, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás elfogulatlanul, pártatlanul működik” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy ezen őrködni mindenkinek kötelessége. Draskovics Tibor szerint ez nem elsősorban a kormány dolga, de ami a kormányon múlik, azt megteszik.

A miniszter az OIT elnökhelyetteséhez hasonlóan szintén nem kívánt az újságírók kérdéseire válaszolni.

Múlt szombaton Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP tisztújító kongresszusán azt mondta, az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint jár el.

A beszéd MSZP honlapján olvasható szó szerinti leirata szerint a kormányfő úgí fogalmazott, “úgy tűnik, mintha mentenék a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket”.

A kormányfő kijelentéseit már aznap visszautasította az OIT.

A testület pénteki rendkívüli ülésén foglalkozik a Legfelsőbb Bíróság vezetésével kapcsolatos kérdésekről is. Kaposvári Bertalan áprilisban nyugdíjba megy, így nem csak elnök, de elnökhelyettes nélkül marad a Legfelsőbb Bíróság. Erről a napirendi pontról az ülés után közleményben ad tájékoztatást az OIT.