Egyre többen kérik jogi problémáik megoldásához a „nép ügyvédjének” segítségét – írta csütörtökön a Somogyi Hírlap.

Legtöbben családjogi kérdésekben kérnek tanácsot, de sokan fordulnak hozzá azért, mert elvesztették a munkájukat, és sok a hitelekkel, végrehajtással kapcsolatos ügy is – mondta Törzsök Csaba, a Somogy Megyei Igazságügyi Hivatal jogi segítségnyújtó szolgálatának vezetője a megyei napilapnak.

Tájékoztatása szerint tavaly több mint kétezren fordultak segítségért a „nép ügyvédjéhez”, mintegy négyszázzal többen, mint az azt megelőző évben.

Az emelkedés oka, hogy egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem tudják vállalni ügyes-bajos dolgaik megoldásához az ügyvédi költségeket. A rászorultság mellett az is az okok között szerepel, hogy a pártfogó ügyvédet a korábbi gyakorlattól eltérően tavaly óta nem a bíróság rendeli ki, hanem a szolgálat biztosítja.

Somogyban jelenleg 38-an dolgoznak a „nép ügyvédjeként”. A hivatal tavaly 644 ügyben engedélyezte az ügyvédi segítséget, amelynek 97 százalékában az állam teljes egészében átvállalta a költségeket. A jogi segítői díj összege jócskán meghaladta a kilencmillió forintot – írta a lap.