Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Tolna Megyei Bíróság szerdán azt a szigetszentmiklósi vállalkozót, aki tavaly augusztusban azzal akart rávenni tartozása kiegyenlítésére egy tolnai férfit, hogy társaival megásatta vele a saját sírját.

A bíróság a váddal egyezően társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek a szigetszentmiklósi vállalkozót és két társát.

A tényállás szerint 2008. augusztus 6-án a 37 éves vállalkozó 30 és 24 éves társával tolnai lakásán kereste fel a sértettet azért, hogy az kifizesse egymillió forint körüli tartozását. A férfit autóba ültették, fejére rongyot húztak, majd Dunaszentgyörgy mellett egy félreeső helyen az elsőrendű vádlott felszólította, hogy ássa meg a saját sírját.

A tolnai férfi – aki szintén vállalkozó – eleget tett a felszólításnak és egy negyven centiméter mély gödröt ásott. Amikor menekülni próbált, a másodrendű vádlott visszavitte, majd fiatalabb társával néhány lapát földet dobtak rá. Ezután a szigetszentmiklósi férfi aláíratta vele azt, hogy ötmillió forinttal tartozik neki, s “megbízásából egy árkot ásott talajmintavétel céljából.”

A vallomásokból kiderült, hogy a sértett egy korábban elvégzett munka ellenértékét nem fizette ki teljes egészében az elsőrendű vádlottnak; a körülbelül kétmillió forint felével adós maradt.

A sértett a szerdai tárgyaláson a nyomozás során elmondottakhoz képest jelentősen enyhébb vallomást tett. Többek közt kijelentette: tudta, hogy csak megleckéztetik és egyáltalán nem tartott attól, hogy élete veszélyben forog. Azt is elmondta: már megbánta, hogy rendőrségi feljelentést tett.

Az elsőrendű vádlott megismételte: csupán az járt a fejében, hogy a sértett is dolgozzon ingyen.

A Sárecz Róbert vezette bírói tanács a szigetszentmiklósi vállalkozót két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette. A férfi két társának büntetése – három évre felfüggesztve – egy év hat hónap, illetve egy év két hónap börtön.
Az ítéletet ellen sem az ügyész, sem a védelem nem fellebbezett.