Megkapta a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület megszüntetése miatt indított polgári per iratait – közölte a Népszavával Mohácsy Zsuzsanna, a táblabíróság elnökhelyettese.

A lap szombati számában azt írta, hogy szignálás után az ügyben eljáró bíró áttanulmányozza az iratokat, s eztán dönt arról, hogy milyen módon kíván ítélkezni: tárgyaláson vagy tárgyaláson kívül. Pernapot így még nem tűztek ki.

A Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet.

Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a “cigánybűnözést” állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát – tette hozzá.

A Magyar Gárda mozgalom és a Magyar Gárda egyesület szorosan együtt tevékenykedett, de az ítélet a Magyar Gárda mozgalomra közvetlenül nem terjed ki. A bíróság az egyesület nyilvántartásból történő törléséről, továbbá a szervezet számláján lévő vagyon állami tulajdonba kerüléséről rendelkezett.

Vona Gábor, az egyesület elnöke az ítélethirdetés után újságíróknak azt hangsúlyozta: fellebbeznek az ügyben.

Így az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatása érdekében indított polgári per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

Az elnök kijelentette: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy amit a közvélemény gárdaként ismer, az nem volt tárgya a pernek. Az egyesületet oszlatta fel a bíróság, amit nem fogadnak el, és minden hazai, illetve nemzetközi bírói fórumot igénybe vesznek, ha szükséges. A szervezet pedig mindenképpen folytatni akarja tevékenységét.

“A Magyar Gárda feloszlathatatlan, a Magyar Gárda folytatni fogja nemzetmentő és társadalommentő tevékenységét a jövőben is” – hangoztatta a szervezet elnöke.