Bíróságon támadta meg a Magyar Rádió elnöke azt a kuratóriumi elnökségi döntést, amellyel a testület visszavonta a tavaly aláírt hitelkeret-szerződés aláírásához adott felhatalmazást; az MTI értesülését pénteken erősítette meg Such György, a közmédium elnöke.

Mint mondta: szerinte a gazdasági társaságokról szóló törvény és a médiatörvény erre vonatkozó rendelkezései alapján csak a hitelfelvétel jóváhagyásának kérdésében van hatásköre e fórumnak, a visszamondást nem írhatják elő.

Such György vitatja a határozat végrehajthatóságát is, mondván, a korábbi jóváhagyás után aláírt három évre szóló szerződés esetében a testület döntése a felhatalmazás visszavonásáról jogilag “nem értelmezhető”, annak nincs joghatása az érvényes szerződésre.

Gazdaságilag sem racionális a döntés – tette hozzá -, mivel ha a kormányzat elvon forrásokat a közmédiától, szükségük lehet hitelre. Ebben az esetben pedig minden bizonnyal a most hatályban lévő feltételeknél rosszabb kondíciókkal juthat kölcsönhöz a társaság.

Csütörtökön bukott el a kuratóriumi szavazáson a Magyar Rádió tavalyi mérlege, amely a jelenlévők felének voksát kapta meg.

Akkor több résztvevő is arról beszélt az MTI-nek: az ellenszavazatot leadók kifogása az volt, hogy nem szerepel a dokumentumban a 3,2 milliárdos hitel ügye, amelyet akkor biztosított magának a közrádió, amikor – mint később kiderült, sikertelenül – megpályázta az első hazai digitális rádiós programcsokor (multiplex) üzemeltetésének jogát.