Az Európai Unió szerint is módosítható a több mint két éve elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény – mondta Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke vasárnap.

Az Európai Bíróság néhány napja meghozott döntése kimondja, hogy a tagállamok nemzeti hatáskörben szabályozhatják a gyógyszerellátást, tehát nem ellentétes a szabad letelepedés és a tőke szabad áramlásának jogával az, ha az állam kizárja a patikalapítási jogból a nem gyógyszerész végzettségűeket – közölte Horváth Tamás.

Magyarországon a gyógyszer-gazdaságossági törvényt ugyanakkor azzal az indoklással terjesztette elő 2006-ban az MSZP-SZDSZ koalíció, hogy egy uniós direktíva alapján nemcsak gyógyszerészek, hanem bárki, bármilyen gazdasági társaság alapíthat patikát. Ez nem igaz, erről szól a mostani bírósági végzés is – tette hozzá.

A bíróság által most meghatározott szempontokat be kell építeni a magyar szabályozásba, ez jelentheti a törvény módosítását vagy megsemmisítését is. Az Európai Bizottság a bírósági döntés ismeretében nem fogja megtámadni a magyar államot, ha ezt megteszi – mondta a kamarai vezető.

“A magyar államnak megvan a lehetősége, hogy az elmúlt két és fél év tapasztalatait leszűrve belássa azt, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény nem hozott javulást, sőt rontotta a gyógyszerellátás színvonalát” – hangsúlyozta Horváth Tamás.

A gyógyszer-gazdaságossági törvény életbe lépése óta folyamatos gyógyszerellátási és minőségi problémák is felmerültek, a patikák nem tudnak készletezni és megjelentek a hamis gyógyszerek – közölte.
A gyógyszer-gazdaságossági törvényt 2006. november 21-én fogadta el az Országgyűlés.