Jobbközép erőfölényt jósol a csütörtökön kezdődött EP-választásokat követően a Parlamentben két vezető kutatóintézet június 4-én közzétett felmérése. Csütörtökön elsőként a hollandok és a britek járulnak az urnákhoz.

Az Európai Néppárt a most kezdődött választások után is megőrzi vezető helyét az Európai Parlamentben – jósolja a London School of Economics and Political Science és a Trinity College Dublin kutatói által közösen készített felmérés. Az elemzők egy, a nemzeti pártok 1979-es választások óta történő szereplésén alapuló statisztikai modell alapján arra számítanak, hogy a konzervatív pártokat tömörítő Néppárt (EPP) a jelenlegi 288 helyett 262 helyet szerez meg a választásokon, ami azt jelenti, hogy valamelyest, a jelenlegi 37-ről 35 százalékra csökken majd számaránya a teljes Európai Parlamentben.

Miközben a Néppárt alapvetően a brit toryk várható kilépése folytán némileg meggyengülnek majd, a jelenleg második legnagyobb szocialista pártcsoport létszáma az előrejelzés szerint 217 főről 194 főre olvad majd, amivel a szociáldemokraták a képviselői mandátumok 26 százaléka felett rendelkezhetnek.

A Burson-Marsteller megrendelésére készült előrejelzés szerint az új parlament széttöredezettebb lesz az előzőnél, több mandátum fog jutni a kisebb pártoknak. A harmadik helyre 85 mandátummal az európai liberálisokat (ALDE) várják az elemzők, míg a várhatóan a brit konzervatívok vezetésével megalakuló szövetség 53 hellyel a negyedik erő lehet. A kutatók becslése szerint körülbelül félszáz Európa-ellenes és szélsőjobboldali képviselő kerülhet be az új Parlamentbe.

A kutatók, Simon Hix és Michael Marsh azt is megjegyzik, hogy összességében a jobbközép megelőzheti a balközép erőket az új Parlamentben. Az általuk jósolt 43-39 százalékos arány valamelyest tovább nyitná az ollót a két meghatározó politikai irányzat között.