José Manuel Barroso, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy megpályázza a testület vezetését a következő ötéves ciklusra. A portugál konzervatív politikus ambícióját alátámasztja a múlt hét végi EP-választás eredménye, ahol pártcsaládja, az Európai Néppárt a legtöbb mandátumot szerezte.

Barroso bejelentése, miszerint elfogadta a cseh elnökség felkérését a posztra, gyors támogatóra talált Angela Merkel német kancellár személyében. Hasonlóképpen, a francia vezetés is jelezte, hogy támogatja az elnök hosszabbítását, emellett arra is rámutattak, hogy tulajdonképpen Barroso az egyetlen jelölt. A konzervatív vezetők mellett Barroso maga mögött tudhatja az Egyesült Királyság és Spanyolország baloldali kormányának támogatását is, így Barrosónak reálisan tekintve továbbra sincs esélyes vetélytársa a baloldalról.

Szinte már csak az a kérdés, hogy mikor kerülhet sor Barroso újbóli beiktatására. Mind Párizs, mind Berlin vonakodik attól, hogy az új Bizottság a Lisszaboni Szerződés teljes ratifikációja, illetve életbelépése előtt felálljon, hiszen a szerződés intézményi változtatásai a Bizottság összeállítását is érintik. A Brüsszelbe látogató svéd miniszterelnök, Fredrik Reinfeldt véleménye szerint azonban – tekintettel a kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt győzelmére – a tagállamoknak azonnal teljes mandátumot kellene adnia a Bizottság jelenlegi elnökének, hogy elejét vegyék a bizonytalanságnak.

Barroso jelenlegi mandátuma októberben jár le, de már most „ambiciózus programmal” készülhet a következő terminusra. Programjában minden bizonnyal kiemelkedő helyen szerepel majd a klímaváltozás elleni küzdelem, a banki felügyeletek megerősítése valamint az európai foglalkoztatási helyzet javítása.

Tekintettel a múlt hét csütörtöktől vasárnapig tartó rekord alacsony részvétellel végződő Európai Parlamenti választásokra, a Bizottság elnöke kezdeményezi, hogy a jövőben, azaz 2014-től a tagállamok egy napon tartsák meg az EP-választásokat, „igazi európai kampány lefolytatása után”.