A Legfelsőbb Bíróságtól azt kéri két magánszemély, hogy egészítse ki az Országos Választási Bizottság EP-választási eredményt megállapító határozatát.

A két magánszemély a bírósági felülvizsgálat iránti kérelmében többek között azt kifogásolja, hogy az OVB június 11-i ülésére – ahol megállapította az EP-választás eredményét – nem tette közzé a www.valasztas.hu honlapon az ülés idejét és napirendjét tartalmazó meghívót, így arról a választópolgárok nem értesülhettek. (Az OVB ülései nyilvánosak nemcsak a sajtó, hanem bármely állampolgár előtt.)

A beadványozók szerint azzal, hogy az OVB a döntéshozatalából kizárta a nyilvánosságot, megsértette a választási eljárási törvénynek a nyilvánosságra vonatkozó előírását, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.

Kifogásolják azt is, hogy az OVB az EP-választás eredményét az eredménymegállapításról szóló határozatának mellékletében foglalta össze, miközben a törvény nem teszi lehetővé, hogy a határozat tartalmát az OVB ilyen módon, külön dokumentumként kezelve, osztottan határozza meg és tegye közzé.

Kifogásolják azt is, hogy a honlapon közzétett határozathoz – a határozatban foglalt utalás ellenére – nem kapcsolódik melléklet, vagyis – álláspontjuk szerint – a melléklet hiányában az OVB a határozat közzétételére vonatkozó jogszabályi előírást is megsértette.

A kérelmezők álláspontja szerint az OVB-nek határozatában konkrétan meg kellett volna állapítania, hogy mi volt a választás eredménye, azaz a jelölő szervezetekre a választópolgárok mennyi érvényes szavazatot adtak le, és a leadott szavazatok alapján a listát állító pártokat hány mandátum illeti meg. Ezért azt kérik az LB-től, hogy egészítse ki az OVB eredménymegállapító határozatát.

A bírósághoz forduló magánszemélyek szerint az OVB eredménymegállapító határozata azért is jogszabálysértő, mert a választás eredményének megállapítása során nem vizsgálta és határozatában meg sem említette a választás napján (2009. június 7-én) megvalósult és kirívóan magas számú kampánycsendsértéseknek a választás eredményére gyakorolt hatását.

Holott – mint beadványukban írták – az OVB-nek állást kellett volna foglalnia abban a kérdésben, hogy a ténylegesen megvalósult kampánycsendsértések sokasága jogsértő módon kihatott-e a választások tisztaságának, törvényességének biztosítására, a pártatlanság érvényesítésére, és arra, hogy milyen hatása volt a választói akarat szabad, befolyásolástól mentes érvényesülésére.

Ezért kérik az LB-t, hogy állapítsa meg – az OVB-határozat indokolásának kiegészítésével – hogy a 2009. június 7-én bekövetkezett kampánycsendsértések a választási eredmény megállapítását mennyiben befolyásolták.