Az ortopédcipő-készítők szövetsége szerint egy augusztusban életbe lépő rendelet miatt veszélybe kerülhet azon betegek ellátása, akik ilyen speciális lábbelit kénytelenek hordani.

A szövetség hétfői közleményében kiemelte: a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről szóló rendeletmódosítás hatályba lépése következtében a magyarországi ortopédcipő-ellátás ellehetetlenül, a módosítás az ortopéd cipővel ellátott betegeket kifejezetten hátrányosan érinti.

A tervezett támogatási elvonás miatt a betegek térítési díjai több ezer forinttal emelkednek – tette hozzá a szervezet. Számításaik szerint van olyan termék, amelynek ára 3-5 ezer forinttal nő. A gyerekcipő esetén ez a változás sokkal drasztikusabb, ennek ára a jelenlegi 3 ezer forint helyett akár 19 ezer forint is lehet.

“A rászoruló betegek számára szinte megfizethetetlenné válik az ortopéd cipő” – áll a közleményben.

Mint írják, az egyedi ortopéd cipő előállítása speciális jártasságot igényel, és a szakmára szükség van hosszú távon is. A szövetség ezért azt kéri a jogalkotóktól: vegyék figyelembe az érdekképviselet javaslatait annak érdekében, hogy az általuk foglalkoztatott dolgozókat megtarthassák, valamint a speciális ellátást igénylő, nehéz helyzetben lévő beteg emberek kiszolgálása megmaradjon.

Emlékeztetnek arra, hogy az ipartestület öt éve folyamatosan érvel, tárgyal a kormányzati szervekkel az ortopédcipő-készítés árának karbantartásáról is. Javaslatait, kimutatását is folyamatosan eljuttatta a jogalkotókhoz, a szakhatóságokhoz, az egészségbiztosítási pénztárhoz, az Egészségügyi Minisztériumhoz és parlamenti képviselőhöz is.