Belső vizsgálatot rendeltek el a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) azt követően, hogy a világhálóra került egy, a romagyilkosságokkal összefüggésben készült írásos anyag – írja a hétfői Magyar Nemzet.

A dokumentum szerint az egyik feltételezett elkövetőt már korábban is figyelték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, ám amikor fegyverek megvásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyűjtést. A másik gyanúsított állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) “titkos kapcsolata” volt. A feljegyzés – bennfentes információkkal rendelkező – szerzője kemény kritikával illeti Laborc Sándort, az NBH leköszönő főigazgatóját, majd felteszi a kérdést: kinek, illetve kiknek állhatott érdekében a romák körében elkövetett gyilkosságsorozat. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a soron következő ülésén foglalkozik az üggyel.

A köztévé pénteken adta hírül, hogy a titkosszolgálat évekig figyelte a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját. Az MTV Híradójának információi szerint a testvérpár egyik tagjának telefonbeszélgetéseit azért hallgatták le, mert közismert volt, hogy szélsőséges nézeteket vall. Beszámoltak arról is, hogy a gyanúsított megfigyelését két hónappal az első gyilkosság előtt befejezték. Mindezt megerősíti az a dokumentum, amely szombaton 14 óra után néhány perccel jelent meg interneten, az Index egyik fórumbeszélgetésében – ismerteti a Magyar Nemzet.