A büntetőeljárásról szóló törvény szabályai szerint valószínűsíthető, hogy összevonják a BKV-s végkielégítések és tanácsadói szerződések miatt indított nyomozásokat – értesült a Magyar Nemzet.

A lap hétfői száma szerint nem zárható ki az sem, hogy a vizsgálatok során olyan dokumentumok kerülnek a nyomozó hatóságokhoz, amelyek más bűncselekmények gyanúját is megalapozhatják majd.

Mint ismeretes, a BKV humánpolitikai igazgatója, Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítése ügyében folytat nyomozást a rendőrség augusztus óta. A lap információja szerint az eljárás során megállapították, hogy tavaly december 31-i hatállyal Antal Attila, a cég akkori vezérigazgatója közös megegyezéssel megállapodott Szalainéval a munkaviszony megszüntetéséről, ami formailag úgy történt, mintha rendes felmondással váltak volna meg tőle.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy emellett Szalainé térítésmentesen megkapta a szolgálati autóját és elengedték a cégnél meglévő lakáshitelét. A nyomozás során kiderült az is, hogy az igazgató előre hozott öregségi nyugdíjra is bejelentette igényét, amelyet már 2007 decemberétől meg is kapott. Erről azonban nem értesítette munkaadóját, pedig a BKV-nál érvényben lévő kollektív szerződés, a munka törvénykönyve és Szalainé munkáltatói szerződése szerint nem járt volna neki végkielégítés, ha nyugdíjat is kap.