Ezrével indíthatnak pert az iskolaigazgatók az állam ellen, ha a kormány valóban nem finanszírozza tovább a tanárok továbbképzését, a szakma szerint ugyanis jogsértő a kötelező tanfolyamok költségének áthárítása – írta a Magyar Nemzet.

A lap szerdai számában megjelent cikk szerint az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is vállalja, hogy segíti a pert indítókat.

A per alapja az lehet, hogy sok iskola olyan szerződést kötött a tanárokkal, amelyben kötelezték őket valamilyen tanfolyam elvégzésére és rögzítették, hogy az állami támogatás segítségével vállalja az iskola a tanfolyam költségét – mondta a lapnak Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke.

Nem támogatta a Közoktatás-politikai Tanács keddi ülésén a jövő évi költségvetés tervezetének közoktatási tételeit – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Kerpen Gábor az ülés után az MTI-vel. A javaslat része a továbbképzési támogatás megvonása is.

A PDSZ egészben és részleteiben is elutasítja a tervezetet – hangsúlyozta az érdekvédő, aki álláspontjukat azzal indokolta, hogy több mint 60 milliárd forinttal csökkenne a közoktatás normatív támogatása.

Kerpen közölte: a PDSZ a jövő évi költségvetésről szerdára egyeztetésre hívta a közoktatásban érintett szakszervezeteket.