Jogerősen pert nyert Szekszárd jegyzője a tolnai megyeszékhely önkormányzata ellen, amely 2008-ban fegyelmivel és hivatalvesztéssel sújtotta őt – tájékoztatott maga az érintett, Kilián Orsolya pénteken.

A pécsi munkaügyi bíróság csütörtöki határozata – az elsőfokú ítélettel egyezően – hatályon kívül helyezte a közgyűlés által hozott fegyelmi büntetést – közölte a jegyző.

A vádakat a bíróság érdemben nem vizsgálta meg, mert a közgyűlés eljárási hibákat vétett – tette hozzá. Mint mondta, ilyen volt például az, hogy összeférhetetlenség állt fenn a vizsgáló biztosnál, aki önkormányzati képviselőként kezdeményezője volt a vizsgálatnak. Mivel megvonták a 13. havi fizetését, a szekszárdi önkormányzatnak ezt ki kell fizetnie – mondta a hivatalvezető.

A szekszárdi közgyűlés 2008-ban több fegyelmi vizsgálatot indított Kilián Orsolya ellen, majd június 26-án hivatalvesztéssel sújtotta.

A jegyző felidézte: a közgyűlés szerint egyebek között azzal követett el fegyelmi vétséget, hogy az önkormányzati rendeletek nem voltak nyilvántartva egységes szerkezetben. Felrótták neki továbbá, hogy a fogyatékos emberek hivatásos gondnokai nem számoltak el a rájuk bízott pénzzel.

A hivatalvesztést egy, a szekszárdi önkormányzatot elmarasztaló, számvevőszéki jelentés kapcsán mondták ki. Az emiatt indított pert novemberben 2-án tárgyalja első fokon a bíróság – közölte Kilián Orsolya.