Nyilvánosságra kell hozni a perbe vont állami cégek vezetőinek fizetését – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) egy, a Blikk által öt vállalat ellen indított per felülvizsgálati tárgyalásán szerdán.

Az alperesek közül a villamos művek és a nemzeti vagyonkezelő nyújtott be a LB-hez felülvizsgálati kérelmet a fél évvel ezelőtti jogerős ítélet ellen, mely a cégeket a kért adatok kiadására kötelezte – mondta el az MTI-nek Baltay Levente ügyvéd, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet munkatársa.

A TASZ által képviselt Blikk napilap főszerkesztője a Magyar Posta, a MÁV, a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellen indított pert a cégvezetők javadalmazásának nyilvánosságra hozása érdekében.

Az eljárás során a TASZ jogásza azzal érvelt, hogy az alperes vállalatok állami feladatokat látnak el.

Jogerős döntésében a Fővárosi Ítélőtábla “elvi éllel” mondta ki: “evidens, hogy ha valakit ilyen állami cég vezetésével bíznak meg, akkor a fizetése igenis összefügg a közfeladat ellátásával”.

Szerdán a LB hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet és szóbeli indoklásában megállapította, hogy a beperelt állami cégek közfeladatot látnak el. Vezetőik fizetése e feladat ellátásával kapcsolatos, a cégek pedig adatkezelők, tehát a kért adatokat ki kell adni – mondta Baltay Levente, aki hozzátette azt is, hogy az alperesek jobbára már eleget tettek a jogerős ítélet kötelezésének.

A kormány ugyanis rendeletben tette kötelezővé szeptembertől a többségi tulajdonú állami vállalatoknak, hogy tegyék közzé vezetőik javadalmazását.