Egyebek mellett a 2010-es költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról is szavaz mai ülésén az Országgyűlés. A törvénycsomag 41 törvényt módosít, szerepel benne, hogy az állami és önkormányzati cégek addig nem kaphatnak támogatást, amíg nem teszik közzé vezetőik jövedelmeit, és jövőre az önkormányzatok már nemcsak az 1 milliárd, hanem az 50 millió forintot elérő beruházások után is kaphatnak céltámogatást.

A gyermekvédelmi törvény megteremti a családi napközi és a családi gyermekfelügyelet (bölcsőde-óvoda) intézményét. A családi napköziben legfeljebb 5, a gyermekfelügyelet keretében pedig 3 gyermek gondozható.

Ha a parlament hozzájárul a házszabálytól való eltéréshez, hétfőn dönthetnek a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvény módosításáról. A kormány szándékai szerint a jövőben nemcsak a munkáltatói felmondás következtében, hanem a közös megegyezéssel munkanélkülivé váltak számára is elérhető lesz az állami garanciavállalás, és meghosszabbítják az államilag garantált hitel iránti igény benyújtásának határidejét is, jövő év június 30-ról december 31-ig.

Az indoklás szerint a módosításra azért van szükség, mert a törvény hatályba lépésétől október közepéig alig 300-an éltek az állami kezességgel nyújtott áthidaló kölcsön lehetőségével.

Határoznak a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) benyújtott módosító indítványokról. A visszaküldött jogszabályhoz az MSZP és a Fidesz-KDNP is nyújtott be módosító javaslatokat, az alkotmányügyi bizottság a köztársasági elnök észrevételeinek szellemében tucatnyi ponton javasolja módosítani az új Ptk.-t.