Mától ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.

A Magyar Közlönyben múlt szerdán jelent meg a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműbben tiltja és szigorúbban szankcionálja a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon, ma lép hatályba.

Szollár Domokos kormányszóvivő korábban azt mondta: a szabálysértési rendelet értelmében eddig is szankcionálható volt – százezer forintig terjedő pénzbírsággal – a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, az utóbbi időben azonban a jogalkalmazó szervek által folytatott eljárások során egyértelművé vált, hogy a hatályos szabályok pontosításra, kiegészítésre szorulnak.

A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt. Álláspontjuk szerint a jogerős bírósági döntések értelmében a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik a nemzeti jelképek, formaruha viselése, ezért az általa “fércmunkának” nevezett rendelkezést jogellenesnek tartják.