Egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés, GPS-koordinátákkal jelölt veszélytérképek és szigorodó kamionos előzések. Többek között ezeket is tartalmazza a kormány Autósbarát programja, melyet szerdán hagyott jóvá a kabinet.

Szollár Domokos kormányszóvivő vasárnap azt mondta: a kormány – a KRESZ módosításával összhangban – mintegy fél éve indította el az Autósbarát programot, amely összehangolja a civil és szakmai szervezetek kezdeményezéseit a kormányzati elképzelésekkel.

Ennek részeként szerdán döntött a kormány arról, hogy egyes megyei, fővárosi rendőr-főkapitányságok folyamatosan figyelemmel kísérik a közlekedési szempontból kritikus útszakaszokat. A tapasztalatok alapján pedig javaslatot tesznek arra, hogy milyen forgalomszervezési megoldásokkal, kisebb beruházásokkal lehetne javítani az érintett útszakaszok, csomópontok közlekedésbiztonsági helyzetén.

Hozzátette: a rendőrség “veszélytérképeket” készít azokról az útszakaszokról, ahol a legtöbb baleset történt az elmúlt hónapban. Ez az ORFK internetes honlapján megtekinthető lesz és a veszélyes útszakaszokat GPS koordinátákkal is meghatározzák, amelyeket be lehet programozni a gépkocsik navigációs rendszerébe. A veszélyes útszakaszokat a jövőben figyelmeztető táblákkal is jelölik.

A kormányszóvivő elmondta: kamionokkal a jövőben csak az erre kijelölt autópályaszakaszokon lehet előzni.

Szollár Domokos kitért arra: a kormány január 1-től egyablakos ügyintézést vezet be a környezetvédelmi felülvizsgálatnál és az időszakos műszaki vizsgálatnál. Ez azt jelenti, hogy a zöldkártyavizsgálatot a műszaki vizsgával egy időben, ugyanazon a helyen is megcsináltathatják ezentúl a gépkocsi-tulajdonosok. Ez csak egy, az adminisztrációt csökkentő lehetőség, így ha valaki ragaszkodik a bevált szervizéhez, az eddigi rendszer szerint is elvégeztetheti a vizsgálatot.

Változást jelent továbbá, hogy a jövő évtől mindenkinek, akinek most évente kellett környezetvédelmi felülvizsgálatra vinni az autóját, csak a forgalmi engedély érvényességi időpontjában, azaz egységesen kétévente kell a vizsgálatot elvégeztetnie.

Emlékeztetett: a kormány korábban döntött arról, hogy az autósoknak nem kell az egész egészségügyi dobozt lecserélniük, ha valamelyik tartozékának lejár a szavatossága, elég lesz csak azt az egy dolgot.