Jövő év júniusától egy ember egy évben csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi kölcsönt maximum 250 ezer forintig.

Az erről szóló, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításához benyújtott módosító indítványt az Országgyűlés a kormány ellenében fogadta el hétfőn. A törvényjavaslat zárószavazása várhatóan jövő héten lesz.

Az elfogadott indítvány szerint a pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek teljes hiteldíj mutatója meghaladja a hatvanöt százalékot és összege nem haladja meg a kétszázötvenezer forintot. A kölcsön lejárata egy alkalommal legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg.

Egy másik, a kormány által nem támogatott, de elfogadott SZDSZ-es javaslat pedig jelentősen lecsökkenti a bankkártyás fizetések tranzakciós díjait. A kiskereskedő által a pénzintézetnek fizetett díj a jelenlegi egy százalékról az indítvány szerint 0,3 százalékra csökken.

Az MTI úgy tudja, ez nem a végleges formája a tranzakciós díjra vonatkozó szabályozásnak, azt az MSZP a zárószavazás előtt még módosító indítvánnyal “tovább csiszolja”.