Cáfolta kedden az Európai Bizottság a belga vasúttársaság és a vasúti szakszervezeti dolgozók belga sajtóban megjelent vádjait, miszerint az uniós vasúti biztonsági normák változása és lassú bevezetése, valamint a piaci liberalizáció szerepet játszottak a hétfőn, Brüsszel közelében történt súlyos vasúti szerencsétlenségben.

„Meglepetéssel olvastuk a sajtóban megjelent állításokat, amelyek megkérdőjelezik az uniós biztonsági sztenderdek szerepét. Egyelőre nem tudjuk értelmezni a kijelentéseket és úgy látjuk, nem a valós tényekre épülnek” – közölte újságírói kérdésekre válaszolva Helen Kearns, a közlekedési biztos szóvivője.

Hozzátette: egyelőre nem ismert a legalább 18 halálos áldozatot követelő és 171 sérültet hátrahagyó baleset pontos oka, amelyet két elővárosi vasúti szerelvény frontális ütközése okozott a hétfő reggeli órákban. „Értelmetlen lenne vádaskodásba kezdeni a belga hatóságokkal” – hangsúlyozta Kearns.

Marc Descheemaecker, a belga vasúttársaság vezetője hétfő esti sajtónyilatkozatában utalt arra, hogy az uniós biztonsági normáknak szerepe volt abban, hogy bizonyos járatokat eddig még nem tudtak felszerelni olyan automata fékező rendszerrel, amely megállítja a szerelvényt olyankor, amikor az tilos jelzésen halad át.

„Nem lehet egyik napról a másikra elvégezni ezt a munkát” – jelentette ki a belga SNCB vezetője. Hozátette: a társaság eddig a szerelvények egyharmadát látta el automata fékező rendszerrel, és a tervek szerint 2013-ra fejezik be a telepítést.

Bizottsági vasúti szakértők szerint az uniós szabályozás célja az, hogy a nemzetközi vasúti folyosókon harmonizálja a jelenleg használt több mint 20 különböző nemzeti jelzőrendszert. A sokféleség ugyanis jelentősen megdrágítja a nemzetközi vasútvonalak üzemeltetését. Példaként említették a Brüsszel és London között nagysebességű járatokat üzemeltető Eurostar vasúttársaságot, amelynek hét különböző biztonsági rendszert kellett telepítenie a Belgiumon, Franciaországon és Nagy-Britannián át közlekedő járataira.

Szintén szempont az egyszerűsítésnél, hogy csökkentsék a nagy számú rendszer párhuzamos működéséből fakadó hibalehetőségeket – hangsúlyozták a szakértők. Elmondták: 2000 óta állnak rendelkezésre a nemzetközi közlekedési folyosókon használatos harmonizált, uniós biztonsági specifikációk, és 2005 óta létezik az uniós rendszer, az ERTMS (European Rail Traffic Management System). Az uniós normák fokozatos bevezetése – relációtól függően 2015-ös illetve 2020-as határidővel – csak a nemzetközi folyosókra kötelező, míg a nemzeti vonalaikon a tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy milyen normákat vezetnek be. Luxemburg például az ország teljes területén az uniós normákat alkalmazza, míg Belgium úgy döntött egy 2001-ben történt vasúti baleset után, hogy nemzeti vonalaira egy másik normát vezet be (TBL1+), amelynek végső határideje 2013. A szerencsétlenség nemzeti vonalon történt, ezért nem világos a vasúttársaság utalása az uniós normákra – vélekedtek bizottsági szakemberek.

A belga vasúti szakszervezetek azon állítását illetően pedig, hogy a liberalizáció gyengítette volna a biztonsági sztenderdek betartását, bizottsági szakértők az Európai Vasúti Hatóság rendszeres jelentéseire hivatkoztak, amely szerint a piacnyitás nem járt kimutatható csökkenéssel a biztonsági normákban.

A hétfői balesettel kapcsolatos vizsgálatok még hetekig elhúzódhatnak – közölték kedden a belga hatóságok. Segítheti az okok pontos feltárását az, hogy megtalálták mindkét szerencsétlenül járt szerelvény fekete dobozát.

Eddigi feltételezések szerint az egyik vonat áthajtott egy piros jelzésen, és a szerelvény nem volt felszerelve automata fékező rendszerrel. A szerelvény vezetője belga sajtóértesülések szerint túlélte a balesetet, mivel még időben kiugrott a vezetői kabinból; a másik vonat vezetője azonban a helyszínen meghalt.

Belga mozdonyvezetők egy csoportja sztrájkba kezdett kedden a veszélyes munkakörülményekre hivatkozva.

Kedden még szüneteltek a nagy sebességű londoni és párizsi járatok, és az SNCB bejelentette, hogy a vonaljavítások miatt a hét hátralevő részében is fennakadások várhatók.