A Magyar Televíziónak jelenleg nincsen vezető tisztségviselője – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla az MTV ügyében hozott ítéletében.

Az ítélet indoklása szerint a cégnek kötelező elnököt választani, de a jelenlegi ügyvezető alelnök, Medveczky Balázs törvényi engedély hiányában – nem minősül vezető tisztségviselőnek, még akkor sem, ha az alapító okirat felhatalmazása alapján az elnök jogkörébe tartozó feladatokat lát el.

Az ítélet emlékeztet arra, hogy amikor Rudi Zoltán volt elnök megbízatása 2008 márciusában lejárt, a kuratórium nem választott új elnököt a helyére.

A másodfokú, jogerős ítélet, amely helybenhagyja az elsőfokú döntést, kitér arra is, hogy az első fokon eljáró testület 10 millió forint pénzbírsággal sújtotta a céget, és felszólította arra, hogy 30 napon belül állítsa helyre a törvényes működést.

Múlt kedden Balogh László, az MTV-t felügyelő kuratórium elnökségének KDNP által delegált tagja kifogásolta, hogy kérése ellenére sem juthatott hozzá az ítélethez, amelyet az MTV jogi képviselőjének többszöri kérése ellenére sem adtak ki.

Pénteken az MTV azt közölte, hogy a cég jogi képviselője a cégbíróságtól aznap kapta meg az ítéletet, amelyet tanulmányozni fognak. Mint hozzátették, hogy az ítélet indoklását eljuttatták a kuratóriumhoz is.

Medveczky Balázs az ügy kapcsán egyébként levélben tett panaszt a Fővárosi Bíróság elnökénél, hogy a cégbíróság heteken keresztül megakadályozta az MTV-t abban, hogy megismerhessék a rájuk vonatkozó ítéletet.