Szükség lenne a metrón olyan vizuális utas tájékoztató rendszer kiépítésére, amely jól láthatóan figyelmezteti a siket és hallássérült utasokat a szerelvény ajtóinak záródására. A biztos korábbi jelentésében már rámutatott arra, hogy az akadálymentesítés során kevéssé figyelnek a siketek és nagyothallók speciális szükségleteire, holott a jelenlegi formájában számos tájékoztatás, figyelmeztető jelzés számukra hozzáférhetetlen.

Szabó Máté a metrók akadálymentesítésével kapcsolatban immár másodszor folytatott vizsgálatot, amelyben megállapította, hogy a siket és hallássérült utasok számára több szempontból nem megoldott a metrók akadálymentesítése. A főváros korábban a már régóta esedékes járműcserékkel összekapcsolva tervezte az indításjelzés fejlesztését, azonban a lehetőségek beszűkülésével a csere helyett a járműkorszerűsítés került előtérbe. Fényjelzést szerelnek fel azokra a régebbi járművekre, amelyeket hosszabb távon is üzemben szándékoznak tartani, azonban tetemes időbe telik a szakhatósági jóváhagyás és a kivitelezés. A törvényben meghatározott 2010. január 1. helyett így a kiegészítő fényjelzést legkorábban 2011. január 1-re tudják felszerelni a metrókocsikra és a Millenniumi Földalatti Vasút szerelvényeire.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke szerint az utasok tájékoztatása terén sürgős változtatásokra van szükség. A siket és nagyothalló utasok élete, testi épsége most fokozott veszélyeknek van kitéve, ugyanis a hallássérültek vészhelyzetben nem kapnak megfelelő információt.

Mindezek miatt a biztos megállapította, hogy sérül a siket és nagyothalló utasok emberi méltósághoz való joga, valamint a szabad mozgás és tartózkodási hely megválasztásának joga, a metrószerelvény ajtajának záródását jelző vizuális tájékoztató berendezés hiánya pedig nem felel meg az egyenlő bánásmód követelményének. Az ombudsman lépéseket kért a BKV Zrt. vezérigazgatójától annak érdekében, hogy a vizuális tájékoztató rendszer kiépítésével és működtetésével az átmeneti időben, azaz 2011. január 1-ig is biztonságos legyen a siket és nagyothalló utasok közlekedése. Szabó Máté felkérte Budapest Főváros főpolgármesterét, hogy kötelezze a BKV- t a szükséges intézkedések megtételére.