Szabó Imre leköszönő miniszter mellett a Jobbik és az LMP szakpolitikusa is aggodalmát fejezte ki az önálló környezetvédelmi minisztérium megszűnése miatt. A területért a jövőben államtitkárként felelő fideszes Illés Zoltán szerint azonban nem értékelődik le a környezetvédelem ügye, sőt, az új kormányzati szerkezet hatékonyabb szakmai munkára ad lehetőséget.

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter sajnálatosnak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az új kormányban megszűnik a tárca önállósága. A miniszter közölte: 1990 óta minden kormányzati ciklusban úgy ítélték meg, hogy a környezetvédelem van annyira fontos, hogy külön minisztérium foglalkozzon vele.

A szocialista politikus szerint a zöldtárca megszüntetésével a leendő kormányzat “hátat fordít a nemzetközi folyamatoknak”, hiszen a környezetvédelem ügye az Európai Unióban és világszerte is egyre fontosabb.

Aggodalmát fejezte ki a környezetvédelmi tárca megszüntetése miatt az LMP is. Schiffer András, a párt listavezetője elmondta: véleményük szerint mind a kormányzatban, mind a gazdaságban erősíteni kellene a fenntarthatósági szempontok jelenlétét.

A Jobbik sajnálattal vette tudomásul, hogy a környezetvédelem nem kap önálló minisztériumot az új kormányban. Hegedűs Tamás, a párt kijelölt frakcióvezető-helyettese elmondta: bár az elmúlt húsz évet a környezetvédelem területén is rengeteg hiba jellemezte, a minisztériumi státus kifejezte a természetvédelem fontosságát.

A tervezett vidékfejlesztési minisztériumban nem érvényesülhetnek az európai uniós és a nemzetközi elvárásokban megfogalmazott zöldpolitikai alapelvek – tette hozzá.

Hegedűs Tamás szerint már korábban is feszültséghez vezetett, hogy a mezőgazdasági és a környezetvédelmi érdekek sokszor ellentétesek. Példaként említette a védett állami erdők kezelésének és a vízgazdálkodásnak az ügyét.

A fideszes Illés Zoltán kedden elmondta: a vidékfejlesztési tárca államtitkáraként ő felügyeli majd a környezet- és természetvédelmet, valamint a vízügyet.

A politikus kijelentette, hogy az új struktúrában nem fog leértékelődni a környezetvédelem ügye, ellenkezőleg: a kormányzati szerkezet hatékonyabb szakmai munkára ad lehetőséget.

A leendő államtitkár elmondta: kiindulópontjuk az volt, hogy az államigazgatásban szükség van a hatékonyság növelésére, ezért több olyan területet fogtak össze, amelyeknek szerintük már korábban is egy helyre kellett volna tartozniuk.

Mint mondta, elképzelhető, hogy a radioaktív hulladékok kezelésének ügye és a bányakapitányságok rendszere is az ő felügyelete alá kerül, így a terület tovább erősödhet.

Orbán Viktor, a miniszterelnöki poszt várományosa hétfőn mutatta be leendő kormányának tagjait. A nyolc tárcából álló kormányzati struktúrában a vidékfejlesztési minisztériumot Fazekas Sándor vezetheti. E tárcához tartozik majd a mezőgazdaság és az élelmiszerügy mellett a vízgazdálkodás, valamint a természet- és környezetvédelem is.

A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium 1990-ben jött létre. 1998-tól a területfejlesztési feladatok a Földművelésügyi Minisztériumhoz kerültek, a zöldtárca pedig Környezetvédelmi Minisztériumként működött tovább. A tárca elnevezése 2002 óta Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.