Összesen 33,1 milliárd forintra tehető az kár, amelyet a bliccelők a BKV-nak az elmúlt tíz évben okoztak – hangzott el a közlekedési vállalat szerdai sajtóbeszélgetésén.

Siposné Sztankura Julianna, a BKV pótdíjkezelési osztályvezetője elmondta: vannak olyan bliccelők, akik több millió forinttal tartoznak. A 25 és 55 év közöttieknél a pótdíjazások száma megnőtt, a befizetések száma viszont csökkent.

A tartozások behajtásakor az egyik fő probléma, hogy az elmúlt években kevesebb lett az arcképes igazolvánnyal történő adatfelvétel, és sokan hamis adatokat mondanak be. Ezen a helyzeten a Priegl Gábor, a BKV értékesítési igazgatója szerint az segíthet, ha az ellenőrök jogkörét kibővítik, olyan módon, hogy “legyen joguk igazoltatni”. Már ma is igazságügyi írásszakértővel dolgoznak, így próbálják kiküszöbölni azt, hogy az aláírás hamisságára hivatkozva kibújjanak a fizetési kötelezettség alól.

A BKV-nál 450 ellenőr dolgozik, a bliccelés visszaszorítása érdekében a következő hónapokban 15 százalékkal növelik a létszámukat.

A sajtóbeszélgetésen felvetődött az is, hogy gyakran érik atrocitások az ellenőröket. Az idei adatok szerint havonta átlagosan hat-nyolc alkalommal támadják meg az utasok az ellenőröket, többször, mint egy évvel korábban – tette hozzá Priegl Gábor.

Az értékesítési igazgató pozitívumként említette, hogy az elmúlt egy évben a tartozások több mint felét nyolc munkanapon belül rendezték. A tartozásokból adódóan azonban így is több mint tízezer végrehajtási eljárás van folyamatban, mintegy hetvenezer ügy pedig bírósági szakaszban van. Hozzátették, hogy ezeknek az ügyeknek a háromnegyedét a BKV szokta megnyerni.