A jövő társadalom kulcsa a gyermekjogok érvényesítése, a gyermekek nehézségeinek megoldása, mivel problémás felnőttek lesznek azokból a gyerekekből, akik most nem kapnak megfelelő ellátást, oktatást, biztonságot – mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kedden Budapesten.

A gyermekjogok biztosítása kiemelt feladat a globalizált világban, egy modern demokráciában – mondta Szabó Máté a hivatala által rendezett gyermekjogi rendezvényen.

Kitért arra, hogy mivel Magyarországon nincs önálló gyermekjogi ombudsman, általános biztosként képviselni kívánja a gyermekjogokat.

Mint mondta, az ügyek vizsgálatakor problémák sokasága tárul a hivatal munkatársai elé.

A tanácskozáson a gyermekmunka magyarországi előfordulásáról Zemplényi Adrienne elmondta, bár a közvélemény szerint ilyen nem létezik az országban, időről időre mégis tudomást szereznek egy-egy esetről. A szakember szerint a munkaügyi hatóságoknak eljárásrendet kellene kidolgozniuk ezekre az ügyekre; jelenleg ezekben az eljárásokban a gyermek nem ügyfél, hiszen a szankciókat a munkáltatóra szabják ki, a gyermeket legfeljebb csak tanúként hallgatják meg.

A gyermekvédelmi alapellátás és a tankötelezettség összefüggéseiről beszélt Retkes Zita, aki hangsúlyozta: elsősorban a családon belül kell megoldani, hogy érvényesüljön a gyermek joga a védelemhez, a gondoskodáshoz, az állam ezt legfeljebb kiegészítheti, illetve adott esetben pótolhatja. Retkes Zita úgy vélekedett, a gyermekek jogvédelme nem egyenlő az esetleges jogsértések megakadályozásával, hanem a jogok érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését kell jelentenie.

Győrffy Zsuzsanna három dél-dunántúli gyermekotthonban végzett vizsgálat eredményét ismertette. Az eljárások panaszok alapján indultak, többi között a személyes szabadság korlátozása, a szakellátás feltételekhez kötése, a személyi és tárgyi feltételek hiánya, illetve a nem megfelelő ellátás ügyében. A szakember szerint közös tapasztalat volt az éves ellenőrzési kötelezettség elmulasztása. Győrffy Zsuzsanna szerint jelentős probléma, hogy néhány hivatástudatból dolgozót leszámítva gyakran csak azért dolgoznak munkatársak ezekben az intézményekben, mert nem találnak más munkalehetőséget.

A szakellátásban élő testvérek kapcsolatáról beszélt Rajzinger Ágnes, aki emlékeztetett: a gyermekjogi törvény előírja a testvérek közös elhelyezését, ha pedig erre nincs mód, a jogot a személyes kapcsolat ápolásához. A leggyakoribb ok a gyerekek különválasztására a nagyon eltérő életkor, vagy ha egyikük tartósan beteg. Ha a testvéreket nem egy időben veszik gondozásba, kisebb az esélye, hogy egy helyre kerüljenek – mondta Rajzinger Ágnes.

A rendezvényen Szabó Máté megemlítette, hogy az Európa Tanács – elismerve a magyarországi gyermekjogok érvényesítésénél tett erőfeszítéseket – nemzetközi konferenciát szervez ősszel Budapesten.