Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jelenleg is folyó vizsgálatában áttekinti az ár- és belvíz elleni védekezéssel és a katasztrófahelyzetek kezelésével összefüggő jogi szabályozást és az ezen alapuló jogalkalmazói gyakorlatot, valamint az árvízzel rendszeresen elöntött ingatlanokon történő építkezések jogi szabályozását is. Szabó Máté jelentésben fogja összefoglalni a megállapításait.

Az ombudsman megkereste az érintett közigazgatási szerveket, hatóságokat, minisztériumokat. Az eddig beérkezett részletes válaszok, adatok arról számolnak be, hogy Magyarországon jelentős emberi és anyagi erőforrásokat kell készenlétben tartani a természeti erők immár rendszeresen szélsőséges hatásainak kezelésére. A jogi szabályozást a rendkívüli helyzetekben szükséges gyors és határozott intézkedésekhez kell igazítani, különösen igaz ez az anyagi erőforrások előteremtésére – fogalmazta meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Szabó Máté az állampolgárok életének és vagyonának biztonságát emelte ki. Ezért fontos, hogy a helyi önkormányzatok a központi költségvetésből támogatást igényelhetnek az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatt szükséges és indokolt védekezés többletkiadásainak részbeni vagy teljes támogatására. Mindezt a bürokratikus eljárások lehetőség szerinti minimalizálásával kell megoldani. Ebben a tekintetben előrelépésként értékelhető, hogy a vis maior tartalék felhasználásáról szóló kormányrendelet alapján elektronikus rendszerben történik a katasztrófákkal sújtott települések támogatási igényeinek kormányzati elbírálása. Ugyancsak elősegítheti a központi anyagi támogatás igénybe vételét, hogy lehetőség van előleg soron kívüli kiutalásának kérelmezésére.