A Népszava értesülése szerint a kormány várhatóan szerdai ülésén – az autósiskolák nyomására – visszavonja azt a kormányrendeletet, amely új elemként engedélyezte volna az elméleti járművezető-képzésben az interneten keresztüli távoktatást.

Az iskolák engedélye kiadható lett volna külön csak az elméleti és csak a gyakorlati oktatásra, továbbá az eddigi regionális helyett az egész ország területére kiterjesztette volna az autósiskolák működési engedélyét. A kormányrendelet július elsején lépett volna hatályba.

Az autósiskolák a közelmúltban kezdeményezték a nemzeti fejlesztési miniszternél a május 13-án kihirdetett rendelet visszavonását – emlékeztet a lap, amely szerint a tárca illetékes főosztálya is elhibázottnak, szakmailag kiforratlannak tartja a rendeletet, ezért nem tartja presztízsveszteségnek a visszavonását.

Erre rímel, hogy a tárca a Nemzeti Közlekedési Hatóság új elnöke, Sárdi Erika kinevezésének indoklásában jelezte: első lépésként újragondolják a gépjárművezető-képzéssel kapcsolatban hozott eddigi döntéseket, mert súlyos hibának tartják, hogy a terület teljes átalakítási és újraszabályozási folyamata előtt elmaradt a szakmai érdekképviseletekkel való egyeztetés – írta a Népszava.