2010. július 1-jén lépnek hatályba a bioélelmiszerek címkézésére vonatkozó új uniós szabályok, így például az EU új ökológiai logójának feltüntetésére vonatkozó követelmény. Az „eurolevélnek” is nevezett logót ezentúl kötelező megjeleníteni minden olyan előre csomagolt bioélelmiszeren, amelyet az EU valamely tagállamában állítottak elő és megfelel a szükséges előírásoknak.

Az uniós címke mellett változatlanul szerepelhetnek egyéb magán-, regionális vagy nemzeti logók. Az uniós logó használata továbbra sem kötelező a nem csomagolt, valamint az importált biotermékek esetében. Az új címkézési szabályozás értelmében az ökocímkén kívül kötelező feltüntetni a termék összetevőinek származási helyét, és az ellenőrzésért felelős szerv kódszámát is. A gazdasági szereplőknek két éves átmeneti időszak áll rendelkezésükre ahhoz, hogy maradéktalanul eleget tegyenek az új címkézési szabályoknak. További változás, hogy az uniós szabályozás első alkalommal foglalja magában az ökológiai akvakultúra területét is.

„Reméljük, hogy az új EU-logó a bioélelmiszerek előállításának széles körben is elismert szimbólumává válik Unió-szerte és garanciát fog jelenteni a fogyasztók számára arra, hogy az adott termék előállítása teljes mértékben a szigorú uniós előírásoknak megfelelően történt”, nyilatkozta Dacian Cioloş, az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa. „Reményeim szerint a mostani változások nemcsak a biogazdálkodási ágazatnak, de a fogyasztóvédelemnek is további lendületet adnak”.

Az „eurolevél”, amelyen a zöld háttér előtt levelet formáló EU-csillagok láthatók, két egyértelmű üzenetet is közvetít a fogyasztók felé: a környezetvédelem, és Európa eszméjét. A logót a Bizottság bejegyezte közösségi védjegyként. A Dušan Milenković, német diák által tervezett logó az online szavazás egyértelmű győzteseként került ki az EU művészet szakos hallgatóinak kiírt versenyből. A győztes, valamint a második és harmadik helyezett 2010. július 19-én Brüsszelben, a hivatalos díjátadó ünnepségen vehetik át jutalmukat, amelynek időpontja egybeesik a Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló, július 19-20-án megrendezésre kerülő konferenciáéval.

Új szabályok az ökológiai akvakultúra területén

Az új szabályozás lefedi a halak, a kagylófélék és a tengeri moszatok ökológiai akvakultúrás termelését is. A szabályozás az egész EU-ra érvényes feltételeket határoz meg az akvakultúrás termelési környezettel, a bio és nem bio egységek elválasztásával, valamint az állatjólléti követelményekkel kapcsolatban, ideértve a maximális állománysűrűséget is, mint az állatjóllét mérhető mutatóját. A szabályok azt is előírják, hogy a biodiverzitást tiszteletben kell tartani, és megtiltják, hogy az ívást mesterséges hormonokkal idézzék elő. Az állatokat ökológiai takarmánnyal kell táplálni, amely kiegészül a fenntarthatóság elvét figyelembe vevő halászatokból származó haltakarmánnyal. Különös rendelkezések vonatkoznak a kéthéjú kagyló és a tengeri moszat termelésére.

Az új szabályozással kapcsolatban Maria Damanaki, a tengerügyi és halászati biztos így nyilatkozott: „Az ökológiai akvakultúra egész Európára kiterjedő szabályozása immár valósággá vált. Az új szabályok lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy jobb döntéseket hozzanak, előmozdítják az egészséges és környezetvédelmi szempontból elfogadható termelést, valamint életképes alternatívát nyújtanak a hagyományos intenzív termelési móddal szemben. Az EU a világ legnagyobb tengeriélelmiszer-piaca, éppen ezért természetes, hogy Európa élen járjon az átfogó szabályozás kidolgozásában is. Megbízatásom prioritásai között szerepel a fenntarthatóság és a szociális kohézió a halászat és az akvakultúra ágazataiban. Az ökológiai akvakultúrára vonatkozó új szabályok mérföldkövet jelentenek, mivel lehetővé teszik e két prioritás érvényesülését az akvakultúra területén.”

2008-ban a világ 225 hivatalosan is elismert ökológiai akvakultúrájából 123 működött Európában. Ez a világszintű termelés csaknem felét jelentette (50 000 tonna). A termelésben élen járó öt tagállam az Egyesült Királyság, Írország, Magyarország, Görögország és Franciaország. A legelterjedtebb halfajta a lazac.

Az új szabályozással kapcsolatos további információk, valamint az uniós ökológiai logó letölthetők az EU biogazdálkodással foglalkozó honlapjáról: www.organic-farming.europa.eu

A közös agrárpolitika jövőjéről szóló konferenciáról lásd: http://ec.europa.eu/agriculture/cap-post-2013/conference/index_en.htm