Az Európai Bizottság üdvözölte az Európai Bíróság keddi döntését, amely helybenhagyta Brüsszelnek a Ryanair és az ugyancsak ír Aer Lingus összeolvadását meghiúsító 2007-es határozatát.

Az Európai Bíróság keddi döntésének értelmében az Európai Bizottság helyesen járt el, amikor 2007-ben nem járult hozzá a Ryanair és a korábbi ír állami légitársaság, az Aer Lingus fúziójához. „A Bizottság üdvözli a Bíróság döntését, amely igazat ad Brüsszelnek, hogy az Aer Lingus Ryanair által történő felvásárlása korlátozná a versenyt a piacon és ártana a fogyasztók érdekeinek” – jelentette ki a bírósági döntésre reagálva kedden Joaquín Almunia versenyügyi biztos szóvivője.

Miként arra az Európai Bíróság (EB) közleményében felhívja a figyelmet, az Aer Lingusnak az ír kormány által 2006 ban végrehajtott privatizációját követően a Ryanair 19,16%-os részesedést szerzett a társaság tőkéjében. A Ryanair 2006. október 23 án az Aer Lingus teljes tőkéjére vonatkozó nyilvános vételi ajánlatot tett, egy héttel később pedig az összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján bejelentette a Bizottságnak a tervezett felvásárlást. A nyilvános vételi ajánlat időtartama alatt a Ryanair további részvényeket vásárolt, így 2006. november 26 án az Aer Lingus tőkéjében már 25,17% os részesedéssel rendelkezett.

A Bizottság 2007. június 27-én határozatot fogadott el, amelyben megállapította, hogy az Aer Lingus Ryanair általi felvásárlásának terve összeegyeztethetetlen a közös piaccal. A Ryanair e határozatot keresettel támadta meg a Törvényszék előtt. A Bizottság elutasító határozatát követően a Ryanair további részvényeket vásárolt, 29,3% ra növelve ezzel az Aer Lingus tőkéjében fennálló részesedését.

Az EB megállapította, hogy „a Ryanair által előadott egyik érv sem vonhatja kétségbe a Bizottság által e határozatban tett azon megállapításokat, amelyek értelmében az összefonódás jelentősen korlátozná a hatékony versenyt azáltal, hogy a Dublinból, Corkból vagy Shannonból induló, illetve oda érkező járatok több piacán erőfölényes helyzetet hozna létre. Ezek az erőfölényes helyzetek vagy monopol jellegűek, vagy pedig nagyon jelentősek, és önmagukban elegendők a Bizottság által levont azon következtetés alátámasztásához, mely szerint az összefonódás megvalósítását a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani” – szögezi le a döntés indoklásában a törvényszék.

A Bizottság illetékes szóvivője emlékeztetett rá, hogy a két cég összefonódása összesen 35 útvonalat érintett volna. Úgy vélte, hogy a bírósági ítélet igazolta azt a bizottsági gyakorlatot, amely az egyes útvonalak helyett eseti alapon veszi górcső alá a fúziók piaci versenyre gyakorolt hatását.

Amelia Torres arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós versenyhatóság jelenleg több légitársaságokat érintő fúzióról szóló bejelentést is vizsgál. Ezek közé tartozik a spanyol Ibéria és a British Airways egyesülése, amelynek engedélyezéséről július közepéig kell állást foglalnia Brüsszelnek. A Bizottság emellett a görög Olympic Airways Asian Airlines-szal történő fúzióját is vizsgálja, és várhatóan még a nyári szünet előtt a British Airways, az Ibéria és az American Airlines transzatlanti légi szövetségéről is állást foglal majd.