Az új Alkotmányban a kormányfőnek kellene kineveznie a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat és a legfőbb ügyészt is – nyilatkozta a Népszabadság keddi számában Boross Péter, az alkotmányozó testület tagja.

A volt MDF-es politikus azzal indokolta az elképzeléseit, hogy Sólyom László köztárasági elnök jelöltjét, Baka Andrást a képviselők csak a sokadik fordulóban választották meg legfőbb bírónak. “Indokolt tehát a kinevezési jog áthelyezése a miniszterelnökhöz” – mondta a Népszabadság újságírójának.

Boross Péter a Népszabadságnak nyilatkozva sürgeti az ügyészség kormány alá rendelését is, mert – ahogy fogalmazott – “a legfőbb ügyész úgyszólván már önálló hatalmi ág“.

Az alkotmányozó testület tagja a Népszabadságnak célként a kormány, illetve a miniszterelnök akcióképességének erősítését nevezte meg. Szerinte ezt szolgálhatja az is, ha bizonyos területeken törvények helyett miniszterelnöki, illetve kormányrendeletekkel születne szabályozás.

A Népszabadság közlése szerint, ha valóra válnak a miniszterelnök más alkotmányozó tanácsadóinak az elképzelései, az új Alkotmányban már nem lesz benne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, és a népszavazás intézményét is szűkítik.