Szeptember 1-jétől megkezdik működésüket a regionális államigazgatási hivatalok helyett a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, 2011. január 1-jétől pedig ezek jogutódaiként létrejönnek a megyei kormányhivatalok, amelyeket kormánymegbízottak vezetnek majd – ismertette egy hétfői háttérbeszélgetésen a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár. Az átalakítás, amely többmilliárd forintba kerül, nem fogja befolyásolni a jelenlegi létszámot.

Szabó Erika államtitkár hangsúlyozta, a húsz közigazgatási hivatal felállításával – élükön a hivatalvezetővel és a főtitkárral – egyebek mellett visszaáll az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése. (Az önkormányzatok már hatályban lévő rendeleteit visszamenőleg viszont nem fogják tudni ellenőrizni, csak konkrét panasz kapcsán.)

Ezt követően, jövő év január elsejétől a közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejönnek a megyei kormányhivatalok, ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek jelentős többsége. A hivatal élén a kormánymegbízott áll majd, mint Szabó Erika fogalmazott, “a kormány kinyújtott keze” a megyében, szerepe politikai jellegű lesz, és akár országgyűlési képviselő is betöltheti majd e posztot. A két tisztség nem lesz összeférhetetlen, ellentétben az önkormányzati pozíciókkal. A kormánymegbízott lesz az első számú vezető, mellette pedig a hivatalvezető és az ő szakmai helyettese, a főtitkár irányít majd.

Szabó Erika azzal magyarázta a kormánymegbízott politikai funkcióját, hogy egy hivatalnok nem biztos, hogy minden esetben érdekelt a kormánydöntések végrehajtásában, hiszen semlegesként kell dolgoznia.

A kormánymegbízott megbízatása a tervek szerint addig tart majd, amíg a kabinet hivatalban van. A jelölteket ősszel választják ki.

A hivatalvezetők kinevezései január 1-je után – amikor megérkeznek a kormánymegbízottak – határozatlan időtartamúvá válhatnak.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a területi államigazgatási szervek – az úgynevezett dekoncentrált szervek, például a földhivatalok, a tisztiorvosi szolgálat – jelentős része esetében már a közigazgatási hivatalok szerdai felállításával létrejön egy működési integráció, a szervezeti integráció azonban csak a közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejövő kormányhivatalokkal valósul meg. Az a kormánydöntés még nem született meg, hogy pontosan mely szervek integrálódnak majd a kormányhivatalokba. A szervek szakmai autonómiáját érintetlenül hagyják.

Szabó Erika azt mondta, úgy látják, a regionális államigazgatási hivataloknál dolgozók létszáma az átalakítások után sem fog változni, nem terveznek elbocsátásokat.

A kormányhivatalok január 1-jei létrehozásával ügyfélszolgálatok is nyílnak majd, de az a terv, hogy minden, az állammal kapcsolatos ügyet ott lehessen intézni – “egyablakos” ügyintézés, várhatóan csak 2013-ra valósul meg; az ügyfélszolgálatokat folyamatosan fogják feltölteni feladatokkal – ismertette Szabó Erika, aki hangsúlyozta, a cél az eljárások egyszerűsítése, ami már most ősszel megkezdődhet a közigazgatási eljárási törvény módosításával.

Elmondta, terveik között szerepel, hogy a most a polgármesteri hivataloknál lévő állami feladatokat is – így például az anyakönyvvezetést, a gyámügyet – bevonják a kormányhivatalok ügyfélszolgálatainak feladatai közé.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy az ügyfélszolgálatoknál dolgozó munkatársak részére képzést szerveznek, és készítenek egy etikai kódexet is a kormány- és a köztisztviselők számára arról, hogy “milyen elvárásai vannak a nemzeti együttműködés kormányának, hogy hogyan kellene az emberekhez fordulni”.

A többmilliárd forintra rúgó átszervezéseket főleg európai uniós forrásból akarják biztosítani.

A háttérbeszélgetés egy részén résztvevő Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes azt mondta, arra tesznek kísérletet, hogy egy olyan jó állama legyen Magyarországnak, amely képes biztosítani a stabilitást, és magas színvonalú szolgáltatást tud nyújtani a polgárainak.

Kinevezték a közigazgatási hivatalok vezetőit

Átadta a fővárosi és a 19 megyei közigazgatási hivatal vezetőjének kinevezési okmányát Navracsics Tibor hétfőn az Országházban. A közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes a kinevezettektől azt kérte, a közjó szolgálatának célja vezérelje őket munkájukban.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelent tájékoztatás szerint a közigazgatási hivatal vezetője Budapesten Haszonicsné Ádám Mária, Baranyában Bércesi Ferenc, Bács-Kiskunban Kovács Miklósné Molnár Ilona, Békésben Gulyás Imre, Borsod-Abaúj-Zemplénben Lukács Irén, Csongrádban Polner Eörs, Fejérben Balogh Ibolya, Győr-Moson-Sopronban Nagyné László Edit, Hajdú-Biharban Fazakasné Veszprémy Anna Mária, Hevesben Balás István, Jász-Nagykun-Szolnokban Csíkos Zoltán, Komárom-Esztergomban Tóthné Menczel Zsuzsanna, Nógrádban Nagy Zsuzsanna, Pest megyében Józsa Veronika Mária, Somogyban Neszményi Zsolt, Szabolcs-Szatmár-Beregben Galambos Ildikó Zsuzsanna, Tolnában Gerhátné Péter Mária, Vasban Ágh Ernőné, Veszprémben Nagylaki Csilla, Zalában pedig Sifter Rózsa.