A német és az osztrák szerencsejáték-monopólium is óriási csapást szenvedett, miután az Európai Bíróság a héten két külön ítéletében több pontos is az uniós szabályozással ellentétesnek nyilvánította a vonatkozó tagállami törvényeket.
Két nap alatt két fontos, a szerencsejátékok szervezését érintő ítéletet hozott az Európai Bíróság. Így szerdán a taláros testület helyben hagyta a német bíróságok azon korábbi megállapításait, melyek szerint a német jogszabályok „nem koherens és szisztematikus módon” korlátozzák a szerencsejátékot.
Azok ugyanis, akik az állami monopólium jogosultjai, intenzív reklámkampányokat folytathatnak, s ezzel „eltávolodnak az e monopóliumok fennállását igazoló céloktól”. Ráadásul a jogszabály lehetővé teszi – az állami monopólium alá nem tartozó – kaszinók és játékautomaták működtetését, melyek esetében sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy egyeseknél játékfüggőség alakuljon ki. A Bíróság szerint a német hatóságok „az e játékokban való részvételt ösztönző politikát folytatnak, illetve e politikát tolerálják”. Ám így e monopólium megelőzésre irányuló célját nem lehet hatékonyan elérni, ennek következtében pedig „e monopólium többé nem igazolható”.
Az ítélet szerint a német szabályozás ellentétes az EU alapvető szabadságaival, és így nem alkalmazható tovább az ahhoz szükséges időszakban, hogy „az uniós joggal való összhangját megteremtsék”.
Alig egy nappal a német ítéletet követően az Európai Bíróság újabb szerencsejáték-ügyben hozott ítéletet. Ebben a taláros testület úgy találta, hogy ellentétes az európai uniós szabályozással az az osztrák törvény, amelynek értelmében külföldi, azaz nem ausztriai székhelyű cégek nem működtethetnek játéktermeket az országban. A Bíróság megítélése szerint az efféle korlátozás diszkriminatív azokkal a vállalkozásokkal szemben, melyek székhelye egy másik EU-tagállamban található, ráadásul az intézkedés aránytalan is, mivel túlmegy a bűnüldözéshez szükséges határon.
Az Európai Unió Bíróságának német szabályozással kapcsolatos ítélete:
A C‑409/06. sz., Winner Wetten GmbH kontra Bürgermeisterin der Stadt Bergheim ügyben, a C‑316/07., C‑358/07., C‑359/07., C‑360/07., C‑409/07. és C‑410/07. sz., Markus Stoß és társai kontra Wetteraukreis, Kulpa Automatenservice Asperg GmbH és társai kontra Land Baden‑Württemberg egyesített ügyekben és a C‑46/08. sz., Carmen Media Group Ltd kontra Land Schleswig Holstein és társai ügyben hozott ítéletek:
A sportfogadások és lottók szervezésére vonatkozóan Németországban létrehozott állami monopólium nem követi koherens és szisztematikus módon a szerencsejátékokhoz kapcsolódó veszélyek elleni küzdelem célját.
Németországban a játékokkal kapcsolatos hatáskörök a szövetségi állam és a tartományok között oszlanak meg. A tartományok többségében a sportfogadások és lottók regionális monopólium alapján szerveződnek, míg megfelelő engedéllyel rendelkező gazdasági magánszereplők szervezik a lóversenyekre történő fogadásokat, valamint üzemeltetik a pénznyerő automatákat és kaszinókat. A lottójátékról szóló, 2004. július 1‑jétől hatályos, szerződéssel (Lotteriestaatsvertrag) a tartományok egységes keretet teremtettek a szerencsejátékok szervezéséhez, a kaszinók kivételével. A Bundesverfassungsgericht (német szövetségi alkotmánybíróság) ítélete nyomán e szerződést Németországban a szerencsejátékokról szóló szerződés (Glücksspielstaatsvertrag) váltotta fel, amely 2008. január 1‑jén lépett hatályba. Ez utóbbi megtiltja a szerencsejátékok nyilvános, interneten keresztül történő bármilyen szervezését vagy közvetítését.
A jelen ügyekben több német bíróság kéri, hogy a Bíróság határozzon a szerencsejátékok németországi szabályozásának az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.
A C‑316/07., C‑358/07‑C‑360/07., C‑409/07. és C‑410/07. sz. egyesített ügyekben a gießeni és stuttgarti Verwaltungsgerichteknek (közigazgatás bíróságok) sportfogadás-közvetítők és német hatóságok között annak tárgyában folyamatban lévő jogvitákat kell elbírálnia, hogy a hatóságok megtiltották e közvetítőknek, hogy Hessen vagy Baden‑Württemberg tartományban a Happybet Sportwetten és a Web.coin osztrák vállalkozások, a Tipico máltai vállalkozás, a Happy Bet brit társaság és a gibraltári székhelyű Digibet társaság által szervezett sportfogadásokat kínáljanak. E vállalkozások a saját országukban rendelkeznek sportfogadások szervezésére vonatkozó engedélyekkel.
A C‑46/08. sz. ügyben a Schleswig-Holsteinische Verwaltungsgerichtnek (schleswig-holsteini közigazgatási bíróság) ugyanakkor abban a kérdésben kell határoznia, hogy Schleswig-Holstein tartomány jogosan utasította‑e el a Carmen Media Group vállalkozás arra irányuló kérelmét, hogy Németországban interneten keresztül sportfogadásokat kínáljon, jóllehet az Gibraltáron, ahol a székhelye van, már rendelkezik olyan „off-shore” engedéllyel, amely csak Gibraltáron kívül engedélyezi számára fogadások szervezését.
Végül a C‑409/06. sz. ügyben a Verwaltungsgericht Köln (kölni közigazgatási bíróság) előtt a Tipico máltai vállalkozás nevében eljáró sportfogadás-közvetítő és a német hatóságok közötti jogvita van folyamatban. E bíróság azt kérdezi, hogy az uniós jog nemzeti jogok fölötti elsőbbségének elve lehetővé teszi‑e, hogy a tagállamok átmeneti időre kivételesen továbbra is alkalmazzák a sportfogadások állami monopóliumával kapcsolatos olyan szabályozást, amely a letelepedés szabadságának és szolgáltatásnyújtás szabadságának meg nem engedett korlátozásait tartalmazza.
A Bíróság először is megállapítja, hogy a sportfogadásokra vonatkozó német szabályozás a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül. Mindazonáltal a Bíróság emlékeztet arra, hogy az ilyen korlátozást olyan nyomós közérdekek igazolhatják, mint a játékra fordított túlzott mértékű kiadásokra való ösztönzés megakadályozása és a játékfüggőség elleni küzdelem. Ugyanakkor az e célok elérésére irányuló nemzeti intézkedéseknek alkalmasnak kell lenniük e célok megvalósítására, és nem léphetnek túl az e célból szükséges korlátozásokon.
E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy a tagállamok, a játékkedvnek és a játékok üzemeltetésének ellenőrzött utakra való terelése érdekében, jogosultak állami monopóliumok bevezetésére. Különösen, az ilyen monopólium hatékonyabban lehetővé teszi a szerencsejátékok ágazatához kapcsolódó veszélyek ellenőrzés alatt tartását, mint az olyan rendszer, amelyben magánszereplők – a vonatkozó szabályozás tiszteletben tartása mellett – jogosultak fogadási ügyletek szervezésére.
Ezt követően a Bíróság kimondja, hogy az a körülmény, hogy a szerencsejátékok különböző típusai közül egyesek állami monopólium tárgyát képezik, míg mások magánszereplőkre vonatkozó engedélyezési rendszer hatálya alá tartoznak, önmagában nem teszi kérdésessé a német rendszer koherenciáját. E játékok ugyanis különböző jellemzőkkel bírnak.
Ugyanakkor a Bíróság megállapítja, hogy tekintettel a német bíróságok ezen ügyekben tett megállapításaira, e bíróságok joggal juthatnak arra az álláspontra, hogy a német szabályozás nem koherens és szisztematikus módon korlátozza a szerencsejátékokat. Egyrészt ugyanis az állami monopólium jogosultjai intenzív reklámkampányokat folytatnak a lottókból származó nyereség maximalizálása érdekében, és ezzel eltávolodnak az e monopóliumok fennállását igazoló céloktól. Másrészt, ami az olyan szerencsejátékokat illeti – mint a kaszinójáték és a játékautomatán játszható játékok, amelyek nem tartoznak állami monopólium alá, de az e monopólium alá tartozó játékoknál a játékfüggőség kialakulásának magasabb kockázatát hordozzák magukban –, a német hatóságok az e játékokban való részvételt ösztönző politikát folytatnak, illetve e politikát tolerálják. Márpedig ilyen körülmények között e monopólium megelőzésre irányuló célját nem lehet hatékonyan elérni, amelynek következtében e monopólium többé nem igazolható.
A Bíróság egyébiránt megjegyzi, hogy az e monopóliumra vonatkozó olyan nemzeti szabályozás, amely ellentétesnek ítéltetett az Unió alapvető szabadságaival, nem alkalmazható tovább az ahhoz szükséges időszakban, hogy az uniós joggal való összhangját megteremtsék.
Végül a Bíróság emlékezetet arra, hogy a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a szerencsejátékokból eredő veszélyek elleni védelem szintjének meghatározását illetően. Következésképpen és a közösségi harmonizáció e területen fennálló teljes hiányára tekintettel a tagállamok nem kötelesek elismerni a más tagállamok által e vonatkozásban kiállított engedélyeket. Ugyanilyen okokból kifolyólag, és tekintettel arra a veszélyre, amelyet az interneten hozzáférhető szerencsejátékok a hagyományos szerencsejátékokhoz képest hordoznak, a tagállamok meg is tilthatják a szerencsejátékok interneten keresztül történő kínálatát.
