Jövő csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén szavazhat az Európai Parlament a magyarországi médiatörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásról – értesült a BruxInfo EP forrásból. A következő napokban derül ki, hogy a frakciók milyen szöveget fogalmaznak meg a jogszabállyal összefüggésben, a Bizottság és a kormány februári megállapodása ugyanis átalakította a képviselőcsoportok véleményét.

Az Európai Parlament jövő heti, strasbourgi plenáris ülésén is téma lesz a magyar médiatörvény, az EP Házbizottságának megfelelő Elnökök Konferenciája ugyanis a csütörtöki ülésén úgy döntött, a parlament határozatot fogad el a jogszabályról .

A képviselők már a februári plenáris ülésen előálltak több határozati javaslattal is, amiket az utolsó pillanatban levettek a napirendről, az Európai Bizottság és a kormány ugyanis éppen néhány órával a tervezett szavazás előtt jelentette be, hogy megállapodtak egymással abban, hogy a kabinet módosítja a médiatörvényt Brüsszel útmutatásai alapján. Ennek fényében pedig a szavazásra bocsátott dokumentum okafogyottá és idejétmúlttá vált, egy sor olyan kérdést tartalmazott ugyanis, amelyeket a megállapodás már megválaszolt.

Sokat viszont nem. Pont ezért szorgalmazta elsősorban a zöld frakció, hogy a határozattervezet aktualizálása után terjesszék be újra a médiatörvényt elítélő dokumentumot az EP-nek. A képviselőcsoport úgy látja, hogy a Bizottság által javasolt módosítások nem oldják meg a jogszabály igazi problémáit.

Ugyanígy gondolkoznak a szocialisták is, a frakció azonban elsősorban európai perspektívába helyezve szeretné folytatni a vitát a médiatörvényről, meglátásuk szerint ugyanis a sajtószabadságot több tagállamban is veszély fenyegeti. A szocialisták európai jogszabályt szeretnének a média alapelveiről, abban viszont kevéssé bíznak, hogy a Neelie Kroes bizottsági alelnök által bejelentett intézkedések valóban idevezetnek. A biztos az EP februári ülésén beszélt arról, hogy létrehoz egy olyan munkacsoportot, amely felméri a média állapotát az EU tagállamaiban, ennek eredményei alapján pedig hamarosan EU-jogszabályra tesz javaslatot a Bizottság.

A BruxInfo értesülései szerint a szocialista frakció is megosztott. Egy része azonnali, elítélő határozatot szeretne a magyar médiatörvényről, egy másik platform pedig megvárná Brüsszel javaslatát egy közösségi szintű jogszabályra.

Ugyanígy a liberálisok sem egységesek a médiatörvény megítélésében. Itt is látható egy blokk, amely kemény hangú, elítélő dokumentumról szavazna, egy másik csoport viszont attól tart, hogy egy ilyen határozattal aláásná a frakció a szintén liberális Neelie Kroes bizottsági alelnök korábbi vizsgálatát a médiatörvényről.

Guy Verhofstadt frakcióelnök a BruxInfo kérdésére azt mondta, a képviselőcsoport még nem alakította ki az álláspontját a médiatörvénnyel összefüggésben, az EP állampolgári jogi bizottságának hétfői ülése után döntenek erről, annak fényében, hogy addigra várhatóan a magyar parlament is elfogadja a Brüsszel által kért módosításokat.

Az tehát biztos, hogy az EP jövő csütörtökön szavazni fog egy dokumentumról, az viszont csak a következő napokban derül ki, hogy mi is lesz ennek a tartalma. Az európai parlamenti matematika alapján kicsi az esély, hogy a legnagyobb a frakció, a Néppárt nélkül elérhet-e többséget bármelyik alkalmi koalíció is, márpedig a Néppárt már december óta azzal érvel, hogy nincs értelme vitázni a médiatörvényről, az ugyanis a kormány és a Bizottság megállapodásával okafogyott lenne, csak úgy mint egy – a jogszabályt elítélő – határozat elfogadása.