A Legfelsőbb Bíróság egy a napokban meghozott ítéletében megállapította, hogy az úgynevezett gyógycigarettákat jövedéki terméknek kell tekintetni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint két évvel ezelőtt a pénzügyőrök ellenőriztek egy céget, amely olyan cigarettát kívánt gyógyhatású készítményként forgalmazni, amely nikotint nem tartalmaz. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a gazdálkodó nem rendelkezik az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyével, az így árult gyógycigaretta nem gyógyszernek minősül, hanem hétköznapi értelemben vett cigarettának, azaz jövedéki terméknek.

Mivel a forgalmazó nem tartotta be a jövedéki termékek forgalmazására vonatkozó szabályokat, a vámosok a több mint 16 ezer doboz, mintegy 7,5 millió forint értékű cigarettát lefoglalták és megsemmisítették.

Az értékesítő vállalkozás bírósághoz fordult jogorvoslatért, a Legfelsőbb Bíróság azonban a napokban meghozott ítéletében elutasította a cég keresetét, és megállapította, hogy a gyógycigarettát jövedéki terméknek kell tekintetni, ezért a vámhatóság jogszerűen foglalta le – áll a közleményben.