A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket.

A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket, hogy rendezze az Alkotmánybíróságnak (Ab) az indokolatlan felmentésről szóló rendelkezéseket megsemmisítő döntése nyomán kialakult helyzetet – közölte Sipos-Szabó Zsanett, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese.

Az Ab döntése miatt új törvényjavaslat készül, ennek szövegeközigazgatási egyeztetésen van, arról a szakszervezetekkel már egyeztettek és várhatóan a héten újabb találkozót tartanak – mondta az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága ellenőrző albizottságának hétfői ülésén Sipos-Szabó Zsanett.

Tavaly nyár óta az idén február közepéig 505 kormánytisztviselőt bocsátottak el a tárcáktól. Az Ab április 5-én határozott úgy, hogy másnaptól megsemmisíti a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek azt a szabályát, amely a munkáltató számára lehetővé tette a köztisztviselő indokolás nélküli felmentését.