A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított.

A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. szeptember 28. és 30. között Bonyhádon jártunk.

A TASZ jelentése:

2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben élők alkotmányos jogainak érvényesülését vizsgáló programot indítottunk. A program keretében a TASZ munkatársai és felkért szakemberek tesznek látogatásokat szociális otthonokban. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. A látogatás során mind az intézmény vezetőjével és munkatársaival, mind pedig a lakókkal folytatott beszélgetések, illetve az intézményi életre vonatkozó dokumentumok alapján tájékozódunk.

2010. szeptember 28-30. között jártunk a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény bonyhádi székhelyű otthonában, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos személyek és pszichiátirai beteg emberek élnek. A három napos látogatás legfontosabb következtetései az alábbiak:

  • Az intézmény munkatársai tiszteletben tartják a lakók alapvető jogait, és a lehetőségekhez képest igyekeznek számukra biztosítani az önálló döntések meghozatalának lehetőségét, a színes intézményen kívüli életet. A lakók többsége pozitívan nyilatkozott az intézmény munkatársairól.
  • A látogatás során tapasztaltuk, hogy az intézményben lakók egy része igen aktívan tud részt venni a település életében, ápol intézeten kívüli kapcsolatokat is. Ez az intézmény vezetőségének hozzállása mellett a viszonylag szerencsés elhelyezkedésnek is köszönhető.
  • A lakók a beszélgetések során többször hangot adtak annak, hogy nincs lehetőségük szexuális életet élni az intézményen belül. A vezetőség a jogszabályi feltételeknek való megfelelés esetén megfontolja ún. intimszoba létrehozását.
  • A lakók többször panaszkodtak arra, hogy előfordulnak verekedések, bántalmazások lakók és lakók között. Az intézmény munkatársai a konfliktusokat igyekeznek kezelni, lehetőleg az érintettek bevonásával.

Kapronczay Stefánia, a TASZ programvezetője szerint „az intézményben súlyos és rendszeres alapjog sértést nem tapasztaltunk, az otthon vezetősége törekszik az intézményi együttélésból fakadó konfliktusok rendezésésre. A nagyintézményi együttélés sajátosságaiból származó mindennapos súrlódások azonban jól jelzik az ilyen típusú lakhatási forma gyökeres megváltoztatásának szükségességét.”

A TASZ teljes jelentése pdf formátumban itt elérhető→