Eredményes volt az elítéltek társadalmi visszailleszkedését segítő európai uniós program magyarországi képzése. Az idén lezárult programban 82 elítélt vett részt, közülük 45-en találtak maguknak munkát a szabadulásuk után.

Kovács Mihály, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön osztályvezetője a program zárókonferenciáját megelőző balassagyarmati sajtótájékoztatón elmondta, hogy 22 korábbi elítéltnek már bejelentett munkahelye van, 23-an pedig alkalmi munkát végeznek. Hozzátette, hogy az érintettek mobilnak is mutatkoznak, a munka miatt többen elköltöztek vagy ingáznak.

 
A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében zajló tréningbe Budapestről, Balassagyarmatról, Tökölről, Márianosztráról és Vácról vontak be szabadulás előtt álló elítélteket, majd 2010 októbere és idén február között háromszor hívták vissza őket, hogy felmérjék az eredményeket.
 
Fábián Péter, a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület képviselője elmondta, hogy a képzés része volt a konfliktuskezelés és a gazdasági-társadalmi környezet megismerése is, mivel többen 8-10 éve töltötték büntetésüket, és volt olyan fiatalkorú is, aki még soha nem dolgozott. Az elítélteket megtanították az ügyfélkapu használatára, az űrlapok kitöltésére, valamint informatikai ismereteket szereztek. Fábián Péter azt is fontos eredménynek nevezte, hogy a volt elítéltek megtanulták, merni kell segítséget kérni.
 
Ez azt mutatja, hogy különbséget tudnak tenni a benti és a kinti élet között. Míg a börtönben gyengeséget és kiszolgáltatottságot jelez, ha támpontokat kérnek az élethez, addig ez idekint megerősítést jelent – mondta.