Hamarosan megtudhatjuk a választ a fenti kérdésre, mivel a Tolna Megyei Bíróság április 27-én jogerősen az atomerőmű bővítését célzó szerződések nyilvánosságra hozatalára kötelezte a Paksi Atomerőmű Zrt.-t.

Az ún. Teller-projekt keretében a Paksi Atomerőmű és a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. megkezdte a bővítés megalapozását. Az Energia Klub Egyesület a projekt keretében kötött szerződéseket szerette volna megismerni, és ezért indított pert az adatszolgáltatást megtagadó cég ellen. Az ügyben korábban hozott első fokú ítélettel szemben a jogerős ítélet elvi éllel rögzítette, hogy a MVM-en keresztül a közvetett állami tulajdonban álló erőmű közvagyonnal gazdálkodik, ezért köteles tűrni az állampolgárok ellenőrzését. Nem fogadta el a bíróság az alperesnek az átláthatóságot teljesen ellehetetlenítő érvelését, miszerint kizárólag az állami tulajdonrész – pontosabban az azt megtestesítő részvények – értékesítésével kapcsolatos információk minősülnek közérdekű adatnak. Az elsőfokú döntéssel szemben a Tolna Megyei Bíróság rámutatott, hogy az állami vagyonnal gazdálkodó és szigorú állami ellenőrzés mellett működő atomerőmű közfeladatot lát el, ezért a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesíthető vele szemben. A nyilvánosság azonban nem eredményezheti műszaki ismeretek és technológiai eljárások aránytalan sérelmét, ezért az ilyen jellegű bizalmas adatok kitakarásával kell eleget tenni az ítéletben foglaltaknak.

Egyértelműen közügynek számít, hogy mennyit költ az állam az ország energiaellátásában kulcsfontosságú szerepet játszó erőműre. Az állami tulajdonú energiaszektor és különösen a fokozott biztonsági kockázatot jelentő atomenergia-termelés átláthatóságához kiemelkedő közérdek fűződik.” – mondata Baltay Levente, a jogi képviseletet ellátó Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje.