A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat csütörtöki büntetőtárgyalásán a másodrendű vádlott, Kiss István élettársát, K. Editet is többször figyelmeztetnie kellett a hamis vád és hamis tanúzás büntetőjogi következményeire Miszori László tanácsvezető bírónak, a nő ugyanis több alkalommal ellentmondásba került nyomozati vallomásaival.

 A Pest Megyei Bíróságon zajló tárgyaláson K. Edit a közeli hozzátartozójával kapcsolatban megtagadta a vallomástételt, míg a többi három vádlottról szűkszavúan válaszolt a bíró kérdéseire.

 
Állítása szerint a rendőrök a kihallgatásakor nyomást gyakoroltak rá, hogy olyanokat állítson az akkor még gyanúsítottként kezelt ismerőseiről, amelyek nem voltak igazak. “Álmos voltam, amikor aláírtam a kihallgatási jegyzőkönyvemet, így biztos maradtak benne olyan szavak, amelyek nem a számból hangzottak el” – mondta Kiss István élettársa, aki a nyomozati iratok elhangzása után mégis fenntartotta vallomását.
 
Kiss Árpád elsőrendű vádlottról azt mondta, hogy nincsenek szélsőséges nézetei, Pető Zsolt harmadrendű vádlottról, aki albérlője volt, valamint Csontos Istvánról, akit a legrégebb óta ismert négyőjük közül, viszont azt állította, rasszista, szélsőséges nézeteket vallanak, majd később ezt a nyomozás során is módosította, és a bíróságon is azt állította, nem gondolja őket szélsőségesnek, mindössze Csontost ismerte úgy, mint “nacionalista”.
 
A tanú elmondása szerint sógorát, Kiss Árpádot hangtechnikusként ismerte meg a Perényi 1 nevű debreceni szórakozóhelyen, de életviteléről, múltjáról nem tudott túl sokat, mert nem beszélgettek, annak ellenére sem, hogy jó viszonyban voltak, nem volt közöttük konfliktus.
 
Pető Zsolt albérlőként költözött hozzájuk a debreceni Poroszlay utcában lévő másfél szobás albérletükbe, a harmadrendű vádlott a nagyobbik szobát használta. A vádirat szerint a férfi elfogása után az ágya alatt elrejtett 150 sörétes vadásztöltényt, 63 darab 9 milliméteres pisztoly- és géppisztolytöltényt, 26 darab géppisztolylőszert és több géppuskalőszert foglaltak le.
 
Arra a kérdésre, hogy albérlőtársán látott-e tetoválásokat, azt válaszolta, nem figyelte, mivel zárkózott férfi volt, illetve arra a kérdésre, tudta-e, milyen nézeteket vall, úgy válaszolt: “nem foglalkoztam ilyesmivel”. Pető Zsolt harmadrendű vádlott tarkóján két 8-as szám van, amely a bőrfejűeknél az SS-t, illetve a Heil Hitlert jelképezi.
 
A grafikus végzettségű K. Edit ragasztható matricájú hamis rendszámokat készített a vádlottaknak, amelyeket a vád szerint a támadások helyszíneik megközelítése során használtak, de állítása szerint arról nem volt tudomása, hogy azt milyen célból kellett elkészítenie, illetve mire használhatták.
 
Elmondta azt is, néhány hétig náluk lakott egy “Csipesz” nevű férfi is. (Csontos István korábban a bíróság előtt azt vallotta, Kiss Árpád erre a férfira akarta rákenni a gyilkosságokat. A férfi szintén tanúként szerepel az ügyben.) A vádirat szerint a férfi észrevette a besenyszögi fegyverrablásból származó puskákat, ezért vitték el onnan azokat Hajdúszoboszlóra, Pető Zsolt telkére. K. Edit azt vallotta, nem járt Pető szobájába, csak a ruhaszárítót vitte be, ha szükséges volt.
 
A bíróság a múlt héten két napon át hallgatta meg az ügy koronatanújának számító Fehérné Nyalka Évát. A vádlottak egykori munkáltatója, Kiss Árpád korábbi szeretője többször ellentmondásba került nyomozati vallomásaival, amelyeket “fantáziavilágnak, tények és időpontok összemosásának nevezve” visszavont, illetve módosított. A bíróság előtt tett tanúvallomásában, amely szöges ellentétben állt korábbi nyomozati vallomásával, alibit igazolt a vádlottaknak a tiszalöki gyilkosság estéjére.
 
A romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat ötszörösen minősülő emberölési ügyében egy beidézett tanú nem jelent meg a csütörtöki tárgyaláson. K. Edit meghallgatásának befejezésével a bíró szünetet rendelt el.