Szeptember végén tartják Lengyelországban a keleti partnerségi csúcstalálkozót. A tanácskozáson Fehéroroszország képviselői nem lesznek ott.

A keleti partnerségi csúcsot szeptember 29-én és 30-án tartják Varsóban – írja lengyel sajtóforrásokra hivatkozva az Agence Europe. A találkozón Fehéroroszország nem képviselteti magát, mivel az ország vezetői – a korábban kivetett tilalom értelmében – nem kaphatnak vízumot.

A partnerségben résztvevő többi állam (azaz Ukrajna, Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország) állam- és/vagy kormányfői azonban a tervek szerint ott lesznek Varsóban, akárcsak a Huszonhetek vezetői, valamint Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. A tanácskozást Donald Tusk lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közösen elnökli majd.

A csúcstalálkozót eredetileg a magyar elnökség alatt rendezték volna meg, ám a májusra kitűzött G8-as, az azt követő G20-as, valamint az OECD-csúcs miatt Magyarország és Lengyelország az Európai Tanács elnökével konzultálva azt kezdeményezte, hogy a találkozót 2011 második felében tartsák meg.

A lengyelek egyébként azt tervezik, hogy a csúcstalálkozó margóján első alkalommal egy üzleti fórumot is szerveznek.