Horvátországgal kiegészülve, az igazságügyi képzés összehangolásáról írtak alá megállapodást a Visegrádi Együttműködés tagállamainak igazságügy-miniszterei (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) csütörtökön, Veszprémben.

Május 5-e és 7-e között Veszprémben tartják kibővített tanácskozásukat a Visegrádi Együttműködés tagországainak igazságügy-miniszterei. A találkozó első napján a Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovák Köztársaság és Lengyelország alkotta formáció Horvátországgal kiegészülve aláírta a bírák, ügyészek nemzetközi oktatását megalapozó, igazságügyi képzésről szóló megállapodást. A téma a magyar európai uniós elnökség egyik prioritása.

Magyarország célja regionális szinten tovább erősíteni az együttműködést a szakterületen, amelynek köszönhetően már rövidtávon közös szemináriumok, e-learning-programok és csereprogramok valósulhatnak meg – ismertette a megállapodás hátterét Navracsics Tibor.

Az igazságügy-miniszter hozzátette: a „visegrádi négyek”, immár Horvátországgal kiegészülve “V4 plusszá” alakultak, és a mai megállapodás azért jött létre, hogy az igazságügyi képzés területén összehangolják programjaikat.

Navracsics Tibor kifejtette, megállapodtak abban is, hogy kapcsolattartókat neveznek meg, valamint uniós forrásokat vonnak be az együttműködésbe. (A megállapodást Lucia Zitnanská szlovák, Krzysztof Kwiatkowski lengyel, Jiri Pospisil cseh és Drazen Bosnjakovic horvát igazságügyi miniszter, valamint Magyarország részéről Navracsics Tibor írták alá.)

Jirí Pospisil cseh igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy országának kiemelten fontos az együttműködés a “visegrádiak” bíróságai, igazságszolgáltatási szervei között. Mint mondta, a minőségi oktatással minőségjavulást lehet elérni a munkában, s ha erről eszmét cserélnek, az előbbre viszi a bíróságok gyakorlatát.

Lucia Zitnanská szlovák igazságügyi miniszter szerint az oktatás kulcsfontosságú, a bíróságokra jól képzett szakemberek kellenek. Rámutatott arra is, hogy a “gyakran változó jogi környezetben” fontos a képzés, mert – mint mondta – az embereknek bízniuk kell a bíróságok döntéseiben.
fotó: Hotváth Ernő

Krzysztof Kwiatkowski lengyel igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy a V4-ek fontos szerepet játszanak az EU-ban, majd arra emlékeztetett, hogy Magyarországtól a második félévben Lengyelország veszi át az EU-elnökséget. Megjegyezte: a “veszprémi memorandumot” fogják alkalmazni az igazságügyi továbbképzésben. A lengyel igazságügyi tárca vezetője szerint a magyar EU-elnökség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Horvátország teljes tagja lett a “visegrádiak társaságának”.

Drazen Bosnjakovic horvát igazságügyi miniszter elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy együtt írhatja alá az uniós tagországbeli kollégáival az igazságügyi képzésről szóló együttműködési megállapodást, s reményét fejezte ki, hogy jó projektek követik a szerződést. Elmondta, hogy országa uniós csatlakozási tárgyalásai a végéhez közelednek, megtárgyalták már az igazságügyi fejezetet is.