13 szíriai vezető vagyonát fagyasztja be az Európai Unió. A tagországok külügyi nagykövetei pénteken úgy döntöttek, az arab ország kormányzati és titkosszolgálati vezetői vízumot sem kaphatnak az EU-tól. A korlátozások egyelőre nem terjednek ki az államfőre, főként Franciaország nyomására azonban a PSC-tanács hétfőn újra összeül, nem titkoltan a szankciók további kiterjesztésének céljával.

A múlt héten hozott szankciók után az európai uniós országok külügyi nagykövetei (PSC) pénteken újabb korlátozásokról döntöttek a szíriai rezsim vezetői ellen. A 27 diplomata megerősítette a fegyverembargóról kötött korábbi elvi megállapodást: eszerint várhatóan keddtől az EU-tagországok, és az ezekben működő vállalkozások nem adhatnak el fegyvert, kényszerítőeszközöket és tömegoszlatásra alkalmas felszerelést Szíriának, valamint az országban működő vállalkozásoknak.

A PSC-nagyköveti tanács ülésének legnagyobb részét annak a listának az összeállítása tette ki, amelyen a vagyonbefagyasztásra és a vízumtilalomra ítélt szíriai vezetők neve került. A többórás ülés után hivatalos tájékoztatást nem kapott a sajtó, több hírügynökség viszont úgy értesült, hogy 13 kormányzati és titkosszolgálati vezetőnek az Európában tárolt vagyonát zárolják a tagországok, ők emellett beutazási engedélyt sem kaphatnak az EU-ba.

A lista nem kollektív szempontok alapján készült. Az EU azokat a személyeket választotta ki, akikről számukra egyértelmű, hogy részt vettek a hónapok óta zajló tüntetések sorozatos leverésében. Civil szervezetek számításai szerint eddig körülbelül 600 áldozata van a demonstrációknak, és többezren börtönbe kerültek.

Nincs a 13 fős listán Szíria államfője, Al-Aszad elnök.
Az ő megítélésében megosztottak a tagállamok, és értesülések szerint éles vita is folyt a PSC-nagykövetek pénteki ülésén arról, hogy az elnököt is sújtsák-e a szankciók.

A minél szigorúbb korlátozások mellett Franciaország érvel a legkeményebben, őket elvi szinten támogatja Németország és Nagy-Britannia is. Alain Juppé francia külügyminiszter nemrégiben kijelentette: „Aszadnak a listán a helye”! Ciprus, Görögország, Olaszország és Spanyolország viszont óvatosan bánna Szíriával – nyilatkozták EU-források az EUObservernek. Észtország is az enyhébb korlátozásokra szavazott csak, Tallin ugyanis aggódik a nemrégiben, Libanonban elrabolt hét állampolgára miatt.

Az AFP-nek nyilatkozó források szerint a nagyköveti ülés hétfőn folytatódik, deklaráltan azzal a céllal, hogy tovább bővítsék a szankciók, és az azok alá vontak körét. A már pénteken elhatározott hétfői folytatásnak további aktualitást ad, hogy szombatra virradóra a szíriai kormányerők állítólag 26 lázadót öltek meg, később pedig tankokkal támadtak Banias városára.

Ennek hatására az Egyesült Államok tovább szigorította a már korábban bevezetett amerikai szankciókat Szíria ellen.