Megszüntette az erzsébetvárosi ingatlanügyben megvádolt Hunvald György volt MSZP-s polgármester és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság pénteken – közölte Sebes Péter, Hunvald György ügyvédje az MTI-vel.

Az ügyvéd elmondta: a bíróság végzése nem jogerős, az ellen az ügyész fellebbezhet. Hunvald György esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, Gál György pedig házi őrizetbe kerül. Az ügyvéd szerint a vádlottak elhagyhatják a büntetés-végrehajtási intézetet, annak ellenére, hogy a végzés nem jogerős.

A volt polgármester két év három hónapot, a volt bizottsági elnök két év hat hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

A Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök, Hunvald György volt szocialista polgármester és társai ellen folyó büntetőper júniusban folytatódik, a tervek szerint a vádlottak meghallgatása abban a hónapban befejeződhet.

Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult nyomozással összefüggésben tavaly február 10-én vették őrizetbe. Hunvald György, Gál György és 23 társuk ellen november elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. A főügyészség akkor nyújtotta be a Fővárosi Bíróságnak a 121 oldalas vádiratot és a nyomozás során keletkezett mintegy 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot.

Az eljárás adatai szerint Gál György elsőrendű vádlott a VII. kerületi önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg. A vád szerint az ügyletsorozatban szereplő 17 ingatlanból 16 után Gál György 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.

A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert sok száz milliós ingatlanpanamák, illetve sokmilliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.