Három budapesti frekvencia pályázatifelhívás-tervezetének elfogadásáról döntött legutóbbi ülésén a Médiatanács.

A Médiatanács szerdai ülésén megkezdte a budapesti frekvenciák pályáztatását, és elfogadta három, jelenleg is működő budapesti körzeti frekvencia pályázatifelhívás-tervezetét. A három frekvenciát – Budapest 103,9 MHz, Budapest 89,5 MHz, Budapest 95,3 MHz – a Rádió 1, a Juventus Rádió és a Klubrádió használja.

A három budapesti pályázattervezet körzeti, kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségre szól. A végső értékelésnél előnyt jelent a médiaszolgáltatási tapasztalat, az, ha a pályázó nagyobb zenearányt tervez, illetve a helyi közérdekű információkra is hangsúlyt fektet. Díjtartozással rendelkező szolgáltatók nem indulhatnak a pályázaton.

A további frekvenciák pályáztatása, illetve kiírása szigorú ütemterv szerint zajlik, és még idén több mint félszáz jogosultság sorsáról dönthet a testület. A Médiatanács célja, hogy ne legyen olyan rádió, amelynek egy évnél tovább kell 60 napos ideiglenes frekvencia jogosultsággal működnie. A tanács mihamarabb megkezdi a 2012-ben lejáró frekvenciák pályáztatásának előkészítését is, hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy a jogosultság lejártáig nincs nyertese a frekvenciának.